Különös korszaka volt Magyarországnak a XIX. század második fele, a hazai zsidóság igyekezett elfoglalni helyét az országban, frissen kivívott elismertségét kihasználva, így többek között a szellemi életben. A felemelkedéshez, a beilleszkedéshez vezető út egyik formája volt ez, ugyanakkor azért jöhetett szóba ez a terület, mert nem volt más lehetőség. Az állami, köztisztviselői pályákra nem lehetett bejutni, azok – hiába az 1867-es egyenjogúsítás – a zsidók előtt szinte teljesen elzártak voltak. Ugyanakkor megvolt az igény ezekre a munkákra, így a hazai zsidóság nagy része választotta magának ezeket a pályákat. Szerepvállalásuk nem volt jelentős a mezőgazdaságban, részvételük meghatározóbb volt az iparban, a kereskedelemben, illetve a hiteléletben.
Megnyíltak számukra az egyetemek is. Leginkább az orvosi és a jogi karon tanultak jelentős számban zsidók, már a XIX. század végétől kezdve. Ezt pontosan tükrözik a vonatkozó adatok. 1867-1913 között az orvostanhallgatók között a zsidók aránya elérte az 50%-ot, ugyanez a jogi karon 30% volt. A végzettek túlnyomó többsége gyakorolta is hivatását, amit a népszámlálási adatok is igazolnak. Leginkább a magánpraxisokat végzők között voltak zsidók. Az ügyvédek között 42%, míg az orvosok között ez az arány már 62% volt. Az állami, és egyéb fenntartású kórházak szakorvosai között részvételük mértéke kisebb volt, de így is megközelítette az 40%-ot. Az orvosok mellett megjelentek a gyógyszerészek is. Ezek egyike volt a kiváló MAGYAR patikus, aki semmi mást nem akart, mint szülőföldjének az elősegítését.
Frankl Antal szegényes körülmények között nőtt fel Kisteleken, azon a településen, melyet és környékét, az ott folyamatosan növekvő nyomort Kovács Imre is megírt a Néma forradalom című könyvében.
Frankl a szülőhelyén Keresztes Nagy Antal Szentlélek gyógyszertárában volt gyakornok. Majd Szegeden és Szolnokon volt segéd. A Budapesti Tudományegyetemen 1893-ban szerzett gyógyszerészi oklevelet. Katonai szolgálatát követően a szegedi Megváltó gyógyszertárban kezdte a pályáját. Megvásárolta 1899-ben a szegedi Szent György gyógyszertárat, amelynek 1939-ig tulajdonosa volt. Hamar bekapcsolódott a szakmai közéletbe. Előbb a Szegedi Gyógyszerész Testület titkára, majd a Magyarországi Gyógyszerész Egyesület járási igazgatója volt.
Szegeden az 1720-as évektõl működött a helyőrségben katonai gyógyszertár, ebben volt segéd Graff Mátyás, aki 1738-ban megnyitotta a város első polgári patikáját a Megváltóhoz néven. Több mint harminc év után fia, Graff Antal vette át a gyógyszertár vezetését. A Palánkban lévő (a későbbi Belváros) patikát 1784-ben a Székesfehérvárról származó gyógyszerész, Prezetska Vencel vásárolta meg, majd Prezetska János lett a tulajdonosa, aki 1816-ban eladta a szegedi Bauernfeind Ferdinándnak. Ekkor már működött a város második gyógyszertára is, amely az Isteni gondviselés nevet kapta. Helye a Palánkban a Fő piac téren volt, ugyanúgy mint a Megváltóhoz címzett gyógyszertár. A Megváltó bérlője 1850-tõl Khudy József gyógyszerész. A Bauernfeind örökösök a patikát 1871-ben eladták Bauer Józsefnek (1877-tõl Harcz János a bérlő), aki az árvíz után 1883-ban a Palánkban új helyre költöztette a patikát, mivel a patikának helyt adó Bauernfeind-ház helyére épült a későbbi Európa Szálloda épülete. 1887-tõl Bokor Adolf a bérlő, a következő évben ismét új helyen található a patika: a Deák Ferenc u. 28 - Híd u. 4. számú sarokhelyiségben.A XIX. század folyamán nyolc másik gyógyszertárat alapítottak a városban, a Palánkon kívül az egyes városrészekben is működtek patikák. Alapításuk sorrendjében a Palánkban: az Isteni Gondviseléshez, a Szentháromsághoz, a Segítő Boldogasszony (később Segítő Mária néven), Rókuson a Szent Rókushoz, Fölsővároson a Szent Györgyhöz, Alsóváros ellátására a Szent Istvánhoz címzett gyógyszertár. A Szent György patika tulajdonosa és vezetője volt Frankl Antal.
Frankl Antal, Borbély József testületi titkárral kidolgozta a hivatalos árszabást. A Tanácsköztársaság idején, Szeged francia megszállásakor Párizsból biztosította a város gyógyszerellátását. Tagja volt a városi tövényhatóságnak. Egész életében a szegény, nincstelen emberek felemelkedéséért küzdött.
A vizes pincelakások megszűntetését és a gyermekintézmények létrehozását szorgalmazta. Az 1890-es évek elejétől publikált. Több mint 300 cikke jelent meg a szaklapokban és napilapokban. Gyakorlati gyógyszerészeti témák mellett sokat értekezett a gyógyszerészet történetéről.
Ahogy azt a XIX. század második feléből való kifejezéssel élve, ezt a DERÉK MAGYAR embert, aki Szeged városának egyik elismert polgára volt, Auschwitzba hurcolták, ahonnan nem jött vissza, 1944 júniusában pusztult el.
