„Mire a falevelek lehullanak, győztes katonáim itthon lesznek!”
Ezt a mondást Vilmos császárnak tulajdonítják, aki ezzel a mondattal küldte a harctérre katonáit. Ebben a háborúban vett részt az Osztrák-Magyar Monarchia is, a maga soknemzetiségű katonáival.
1914. június 28-án Szarajevóban lett merénylet áldozata Ferenc Ferdinánd főherceg, trónörökös és felesége, ami adta a casus bellit a hadüzenethez. Igaz az is, hogy ekkor már egy ideje a háborúra készült Európa, mindenki tudta, hogy ez rövidesen bekövetkezik.
A háború minden borzalmát átélték a hadviselő felek, szinte alig akadt olyan család, bárhol is éltek, bármely országban, ahol ne gyászoltak volna hősi halottat.
A háború kitörésekor mindenhol, minden országban kitörő lelkesedéssel vették a hadbalépést, szinte mindenki úgy érezte, hogy ebben az ütközetben képesek megmutatni, hogy mennyire hű fiai a hazájuknak.
Ám a hűségnek súlyos ára volt, hiszen a háborúnak 19 769 102 halottja volt, katonák és civilek egyaránt. A háború teljesen átrajzolta Európa politikai térképét, országok szűntek meg, születtek, a közgondolkodás is teljesen átalakult.
A haza iránti hűség volt az iránymutató az akkori Osztrák-Magyar Monarchiában, így többek között az alig pár éve teljes jogú állampolgárok, a magyarországi zsidók számára is. Volt lehetőségük arra, hogy bebizonyítsák, érdemes voltak a befogadásra, még akkor is, ha ez a befogadás megkésett volt és furcsa skizofrén helyzetbe hozta az országot és annak zsidó polgárait is egyaránt.
Az I. világháborúban tehát a teljes ország, minden polgár szerepet vállalt, a rengeteg áldozat között számos zsidó polgár akadt. Ők voltak azok, akik a harcban teljes jogú tagjai voltak a hadseregnek, ugyanakkor az is igaz, hogy azért nem lehetett teljes a katonai karrierjük, az előmeneteleknél igenis számított, hogy ki honnan jött. A világháború után, amikor elkezdték a számos hősi emlékművet felépíteni, voltak olyan helyek, ahol „lemaradtak” a zsidók neve. Mindezek mellett az is igaz, hogy Budapesten a Kozma utcai zsidó temetőben több mint 300 síremlék van, ahol I. világháborús zsidó származású zsidó katonák nyugszanak.
Egyébként egészen fantasztikus, műemlékileg, temetőtörténetileg érdekes, hiszen a héber nevek mellett Nagy-Magyarország térképe, s a Hiszekegy és a Pro Patria felirat is szerepel ezeken a síremlékeken. Egészen érdekes síremlékek vannak a Farkasréti zsidó temetőben, de a Salgótarján úti temetőben is akadnak háborús síremlékek. Ahogy a Hősök temploma is az I. világháború zsidó katonáinak emlékére épült meg.
Tehát, amennyire kiszorultak a világháború utáni mindennapos megemlékezésekből a magyarországi zsidók, a saját közösségükön belül megemlékeztek a hősi halottakról.
Különösen érdekes, hogy zsidó írók mit gondoltak a háborúról, annak eseményeiről, még akkor is, ha Szomory regényének a Harry Russel-Dorsan a francia hadszíntérről címűnek, éppen az adja az érdekességét, hogy írója egyáltalán nem vett részt a háborúban. Ugyanakkor Molnár Ferenc, még ha „csak” közel egy éven át volt tudósító, pontosan adta vissza a háború értelmetlenségét:
„Sírokat láttam a hó alatt. Vért láttam az erdőben. Szétrobbantott házakat, beteg huszárokat, fenyőlom alatt a háború szemétjét, ami most a fél világot borítja: üres konzervskatulyákat és rengeteg véres rongyot, alsóruhát… és megint kereszteket a hóban.”
Érdemes megemlíteni Markovits Rodiont is, aki a harmincas évek egyik legnagyobb hazai és külföldi könyvsikerét érte el a Szibériai garnizon című művével.
Molnár Ferencnek külföldön, Markovits Rodionnak Romániában, míg Szomory Dezsőnek Budapesten, a csillagos házban kellett megélnie, hogy műveiket betiltsák. A m. kir. minisztérium 10 800/1944. M.E. számú rendelete, a magyar szellemi életnek a zsidó szerzők írói műveitől való megóvása tárgyában címet viselte.
A Memento70 program azért jött létre, hogy felhívja mindenki figyelmét közös értékeinkre!
