Weiner László

A XIX. századtól kezdve a hazai zsidóság igyekezett elfoglalni helyét a szellemi életben. A felemelkedéshez, a beilleszkedéshez vezető út egyik formája volt ez, ugyanakkor azért jöhetett szóba ez a terület, melyet a modern szakirodalom neonomád életformának is nevez, mert nem volt más lehetőség. Az állami, köztisztviselői pályákra nem lehetett bejutni, azok – hiába az 1867-es egyenjogúsítás – a zsidók előtt szinte teljesen elzártak voltak. Ugyanakkor megvolt az igény ezekre a munkákra, így a hazai zsidóság nagy része választotta magának ezeket a pályákat. Szerepvállalásuk nem volt jelentős a mezőgazdaságban, részvételük meghatározóbb volt az iparban, a kereskedelemben, illetve a hiteléletben.

Megnyíltak számukra az egyetemek is. Leginkább az orvosi és a jogi karon tanultak jelentős számban zsidók, már a XIX. század végétől kezdve. Ezt pontosan tükrözik a vonatkozó adatok. 1867-1913 között az orvostanhallgatók között a zsidók aránya elérte az 50%-ot, ugyanez a jogi karon 30% volt. A végzettek túlnyomó többsége gyakorolta is hivatását, amit a népszámlálási adatok is igazolnak. Leginkább a magánpraxisokat végzők között voltak zsidók. Az ügyvédek között 42%, míg az orvosok között ez az arány már 62% volt. Az állami, és egyéb fenntartású kórházak szakorvosai között részvételül mértéke kisebb volt,, de így is megközelítette az 40%-ot.

Közel ilyen nagyságrendű volt az irodalomban, a képzőművészetben, a sajtóban is a zsidók szerepe, noha a súlyukat jóval jelentősebbnek vélték, főleg az I. világháború utáni egyre erősebb antiszemita közgondolkodásban. Mint azt Jürgen Habermas a társadalmi nyilvánosság szerkezetváltozásáról írott könyvében is megjegyzi, a polgári átalakulás egyfelől magával hozta a nyilvánosság egyre szélesebb megjelenését, ugyanakkor ez azzal is járt, hogy a kultúra is átalakult. A polgári társadalmak kultúrája, többek között az egyre szélesebb elérhetőségnek is köszönhetően tömegkultúra, a kultúra hatóköre térben kiteljesedik, kiszélesedik, mélységében pedig a társadalom minden rétegére is kiterjed. Ennek legfőbb jellemzője a differenciálódás, a specializáció. A kutató személye elválik a szépírótól, a szaktudományok egyre jobban szétválnak, megjelennek a „szakbarbárok”. Sokak véleménye szerint, és ezt a későbbi antiszemita gondolat is felkarolta, a kultúra kiszélesedése, valamint az, hogy a társadalom minden rétege számára elérhetővé vált, magával hozta annak elsekélyesedését. A kulturális életben szereplők származása így válhatott az antiszemita közbeszéd tárgyává. Mindazok ellenére a lapszerkesztők, újságírók „csak” 42%-a, az írók, tudósok 24%-a, a képzőművészek 16%-a volt zsidó a a XX. század elején.

A zeneművészetben is feltűntek a zsidó művészek, zeneszerzők. Ők is, más művészeti ágakban tevékenykedő társaikkal egyetemben azt gondolták, Magyarországon, magyarként tudnak élni és alkotni.

Csak ez az ország nem gondolta így…

A XX. századi magyar zenetörténet egyik legígéretesebb tehetségének tartott Weiner László 1916. április 9-én született Szombathelyen, itt is kezdte meg zenei tanulmányait. 1934-ben zeneszerzést tanult a Zeneakadémián, Kodály Zoltán irányításával. Kodály pontosan tudta, hogy milyen kincset is kapott Weiner személyében.

Tehetsége karmesterként, komponistaként és zongoristaként egyaránt megmutatkozott. Az ifjú Weiner kedvező sajtóvisszhangot kiváltó hangversenyeken dirigálta Händel két oratóriumát. Már ekkor felfigyeltek tudására, karmesteri, zenekarvezetői képességére. Ezen előadások alatt ismerkedett meg későbbi feleségével, a mindkettőben szólót énekelő Rózsa Verával, akivel 1942-ben kötött házasságot. A már életbe lépett zsidótörvények miatt a művészházaspár fellépései az OMIKE hangversenyeire szűkültek, Weiner hamarosan megkapta munkaszolgálatos behívóját.

Kodály Zoltán hasztalan igyekezett egyik legkedvesebb tanítványát megmenteni a munkaszolgálattól és a keleti front borzalmaitól, a hivatalos jelentés szerint az alig huszonnyolc éves Weiner Lászlót a lukovi munkatáborban érte a halál. Magyarország és a világ is szegényebb lett egy nagyreményű, példátlan tehetségű zeneszerzővel. Olyan emberrel, akinek a minden volt a magyar zeneművészet.

1944. július 25-én halt meg Weiner László.

Rózsa Vera 1955-től Londonban énektanárként folytatta munkáját. Számos nagyhírű tanítványa között van Sarah Walker, Kiri Te Kanawa, Karita Mattila, Tom Krause, Anne Sofie von Otter, Marie-Adele McArthur és Komlósi Ildikó is.