Ady Endre jó barátja volt, s Ady halála után regényes kötetekben megírta a nagy költő és Léda szerelmét.
De mindezek mellett Révész Béla író is volt, szerkesztő is volt, aki számos későbbi író, költő pályáját indította el.
Révész Béla azonban valójában a magyar szocialista elbeszélő próza előharcosa volt, a munkásábrázolás kísérletezője, egy időben a proletárnyomor naturalista ábrázolója, majd a proletárindulatok expresszionista kifejezője. Komoly, gyakran komor hangú örök kísérletező, ösztönző, útmutató. Hatása még Kassák Lajoson és Szabó Dezsőn is kimutatható. Ady pedig nemcsak jó barátja volt, hanem nagyra is becsülte íróművészetét.
Esztergomban született a kiegyezés évében egy jellegzetes zsidó kispolgári családban. Ő már úgy nevelkedett fel, mint egy teljes jogú polgár. Azonban későbbi sorsát jelentősen befolyásolta, hogy eleinte nem származása, hanem szociális helyzete miatt különböztetik meg. Mindig a szegénység közelében élt, ez vezette a nála is szegényebbek felé. Ugyanakkor azt is tudta, hogy ebből a helyzetből csak akkor tud eredményesen kitörni, ha szívósan tanul. Esztergom neki is kicsinek bizonyult, így került Budapestre, azonban nem állt meg a fővárosnál, tanulmányai után éveket töltött Berlinben és Párizsban. A XX. század legelején, közel harminc évesen tért vissza.
Színházi kísérlete, az Új Színpad nevű vállalkozása komoly hatással van az akkori modern színházi törekvésekre. Nézeteinek, politikai megfontolásának köszönhetően 1906-tól kezdve azután a Népszava munkatársa, majd évtizedeken át irodalmi rovatvezetője lesz. A kor nagy irodalmi szerkesztői közé lehetett őt sorolni, Osvát Ernő és Mikes Lajos mellett. Révész Béla egyszerre nézte a tehetséget és a meggyőződést is. Szerkesztőként és a költő barátjaként ő teremtette meg a történelmi jelentőségű kapcsolatot Ady Endre és a Népszava között.
Révész Béla volt az is, aki másodmagával létrehozza a Renaissance című folyóiratot, amely a legmodernebb irodalmi törekvéseknek ad teret; itt jelentek meg először Kassák Lajos szabad versei is.
%20(486x640).jpg)
Amikor 1910-ben Szegény ember dolga... címmel megjelent az első novelláskötete, úgy vették tudomásul, mint a naturalista irodalom jelentékeny eredményét. A proletariátus világa végre igazán művészi ábrázolót talált. 1914-ben megjelent első regénye is, a Vonagló falvak. Ebben a kivándorlás miatt férfiak nélkül maradt falu asszonyainak szereleméhségéről van szó. Egyszerre komoran társadalomkritikai és komoran erotikus regény. Révész Béla novelláiban is erőteljesen van jelen a testi szerelem. Ugyanúgy indulataiban mutatja be a proletárt, mint ebben az időben az induló Móricz Zsigmond a parasztságot. Révész Béla olyan dolgokról írt, ami foglalkoztatta a magyar társadalmat, ami a mindennapokat át és átszőtte, ám erről akkoriban (sem) lehetett beszélni.
Mint a Népszava irodalmi szerkesztője, 1907-ben megindította a lap Olvasótár című irodalmi mellékletét, hogy a munkásolvasókat minél szélesebb körben szoktassa az igazi irodalom olvasására.
Egyes vélemények szerint a Monarchia, illetve a történelmi Magyarország összeomlása az itt élő zsidóságnak közel olyan tragédiát jelentett, mint az I. században az ókor zsidóságának Jeruzsálem pusztulása. Amennyiben az életlehetőségek általános romlására, az őket körülvevő, egyre ellenségesebb légkörre gondolunk, érthetőbbé válik a párhuzam. Most akár ne is említsük azokat az eseményeket, törvényhozási intézkedéseket, amelyeket a Holokauszt korai „nyitányaként” szoktak emlegetni. A társadalmi következmények egyike volt az 1914-ig gyarapodó zsidó származású közép- és kispolgárság tömeges elszegényedése. Az apákat követő fiatal nemzedék többsége számára nem adódott más lehetőség, mint munkássá válni. Az első generációs proletárok, miközben megélték társadalmi státuszuk romlását, még emlékeztek gyerekkoruk jobb pillanataira. Tudták, hogy mit vesztettek félbe maradt tanulmányaikkal, s naponta kellett elszenvedniük az intézményes antiszemitizmusból adódó kirekesztéseket. Mindez a legérzékenyebbekben, a legértelmesebbekben a lázadás energiáit kezdte felhalmozni.
Így nem maradhatott más, mint a baloldali mozgalmakban való részvétel.
Révész Béla 1919-ben az Új Idők szerkesztője, majd a Tanácsköztársaság alatt tagja az Írói Direktóriumnak, amely az irodalom ügyeit intézte.
Szocialista meggyőződése mellett már akkor hirdette Ady költői nagyságát, amikor az iskolákból még kicsapták, aki Adyt olvasott. Egy még meg nem jelent önéletrajzban is szerepel: „Édesanyám bátyját 1928-ban eltanácsolták az Árpád Gimnáziumból, mert az önképzőkörben lelkesen méltatta Ady költészetét. A döntés után, noha próbálkozhatott volna másutt, abbahagyta iskolai tanulmányait, textilvésnöknek tanult, és állást kapott abban a gyárban, ahol édesapja is dolgozott.”
Egy betegség miatt korán elveszítette hallását, így csak az írás ad vigaszt a számára. De ez az írás a fokozódó szomorúság kifejezése. A kor Magyarországán egyre többen nélkülöznek, így Révész Béla is ezt akarja megörökíteni. A munkásmozgalom szépirodalmának jelentékeny darabja ez időben (1923) írt, de méltatlanul elfelejtett regénye, az Egyedül mindenkivel. Ezt követte Proletárok című novelláskötete, majd önéletrajzi elemekkel teljes végső regénye, az Esztergomi lélek (1934).
Ezek között írja híres könyveit Adyról és Lédáról, s közli Ady és Léda levelezését. Ezekből állt össze idővel A teljes Ady-Léda regény. Ez a műve megjelenése idején bestseller volt. Révész Béla a jó barát szemével látta a költő szerelmének virágzását és hervadását. De mindenképpen sajátságos, hogy egy jelentékeny író talán legkevésbé jelentékeny művével arat igazi irodalmi sikert.
A Nyugatban is megjelentek részletek a könyvből már 1932-ben. Ady Endrében mintha saját magát is megírta volna Révész Béla. Sorsa hasonló lett, a kitörni vágyás, a tenni akarással párosult.
„A diák megemberesedve magaslik ki a társai közül, húzódnék, de vezérkednie kell a borosasztalok mellett.
Az önképzőkörben hallgatja a verset és gúnnyal támad, bírál.
A gúnnyal támad... amit valahonnan a messziségből a garabonciás ősök valamelyikétől hozott magával és passzív lényének ez az agresszívitása már mozdítja a tagadást, mely meg fogja fordítani a magyar líra arculatát.
Firtatja, csúfolja, bírálja a nagy diák az önképzőkörben a verset, mert már érzi a verset, írja is azokat, ágáló igyekezettel, a gyér vinkó tartalmatlan, de elragadó mámorával.
Tétovázik a gyerek-diák a rigmusokkal és a zilahi poéták fölött, Ady Endre Reviczky Gyulát olvassa.
Az érettségi aztán fölszakítja a határokat, szabad iramlás az ifjúé, akit tanulni küldenek Budapestre, Temesvárra, Debrecenbe, ám megzaklatott, másképpen studirozó, több életet sejtő valaki a jurátus, akinek első kéziratai megjelennek a debreceni lapokban és a betűk tivornyája mellől senki többé elverni nem fogja.
Ady Endre beszegődik ujságírónak a debreceni ujsághoz, édesanyjának, apjának nagy bánatára, sőt tiltakozására.
Két vallomással Ady Endre megokolja az elhatározását és ezek az ujságközlemények akármennyire ifjonti hevületűek, pompás nagyzolásukból kimenteni lehet a dokumentumokat, amelyek rávallanak Ady lelkületére, süldő korától, változatlanul haláláig.
Lajos öccséhez nyílt levelet ír, kérve őt, hogy nyugtassa meg szüleit és ebben az írásában írja le először önmagáról Ady Endre a hitet, hogy az ő sorsa elrendeltetett:
- A magamfajta tévelygő lelkek nem egykönnyen szoktak megtérni. Vadul rohannak, nincs akadály, mely útjaikon megállítsa őket... Nem az akarat a vezetőjük, én azt hiszem: a végzet...
A huszonnégyéves Ady Endre találja meg a nehéz summázást eljövendő éveiről és ebben a tanulmányunkban rá fogunk mutatni arra, hogy a komor tudatosság végigkíséri Ady Endre alakuló életét a megszárnyalásig, amikor már vers lesz a fekete jelzőből.”
Egy idő után az üldöztetés már a mindennapjaiban is érezhető volt. Az idősödő hallását vesztett zsidó ember, aki ráadásul rendíthetetlen szocialista volt semmilyen munkára nem számíthatott, írásai már alig-alig jelennek meg.
Baloldali nézetei miatt is úgy érezte, nem maradhat semmiféle valódi, sem pedig „csak” szellemiségében létező gettóban. Ha magára gondolt, sokkal inkább gondolta magát a szegénység ellen, az elnyomás ellen küzdő alkotónak, mint zsidónak.
Azonban a történelem azt mutatta meg, hogy bármit is gondolt magáról, bármit is tett ennek érdekében, neki sem lehet más a sorsa, mint a többieknek, hiszen zsidó volt. 1944-ben pedig a fasiszták elhurcolták otthonából. Még csak azt sem lehet tudni, melyik német haláltáborban és mikor is fejezte be életét.
