„…egy ember, aki talán magyarabb volt a magyaroknál elismerésként megaláztatást és halált kapott felekezeti és vallási hovatartozása miatt."
Vannak párhuzamok
Kardos G. György a Jutalomjáték című művében írta meg a vidéki magyar színjátszás történetét egy keserédes regényben. Szinte semmiben nem különbözött a kulturális, közösségi élet az egykor volt Nagy-magyarország városaiban. Ahogy kardos G. is megírta: „Ezekben az években Bródy Géza leginkább a legitimisták társaságában forgott, de szoros kapcsolatot tartott fenn irredenta, revizionista körökkel is, s a kávéház ajtajára, a bádoglap mellé, mely a kéregetőket figyelmeztette: „Adományom a Charitasnál”, kiszögezte a „Nem. Nem. Soha” feliratú nemzetiszínű táblácskát is. A tekintélye olyannyira megnőtt, hogy őt bízták meg egy közös kirándulás szervezésével Bécsbe, aholis Langfelder Jenő patikussal együtt helyezték el a legitimisták koszorúját a kapucinusok sírboltjában nyugvó Erzsébet királyné szarkofágján. A koszorú szalagjára ezt íratták: „Felejthetetlen királynőnknek, királyhű magyarok.” A koszorúzás után este a Rathaus Kellerben schwechati sörök mellett még dacosan beledanolták a tányérhúst fogyasztó belvárosi polgárok fülébe, hogy: Bécs várában sír a német… A Szent László nevű MFRT gőzössel hajóztak vissza Bécsből, és amikor a hajó éjféltájt Pozsony alatt úszott a Dunán, felsorakoztak mind a fedélzeten, szemüket a megszállt magyar partokra meresztették, és kórusban kiáltozták a pislákoló pozsonyi fények felé: – Janó hu! Janó hu!…
Ezek szép napok voltak Bródy százados életében, e felejthetetlen napokra még Auschwitzban is sokat gondolt, mielőtt megérintette a tábor magasfeszültségű drótkerítését.”
1940 novemberében dr. Csóka László, Debrecen város főjegyzője és tiszteletbeli helyettes polgármestere lett Szatmárnémeti polgármestere. Dr. Pető Jenő Szombathelyen volt tanácselnök, 1940 novemberétől a Szatmárnémeti törvényszék elnöke.
A színtársulat jövőjének alakulását, illetve a színigazgató személyének kinevezését illetően már az első percektől jelen volt a politikai bizonytalanság. Igaz, hogy Mihályi Károly, az előző évadból itt maradt színigazgató mindent megtett, hogy a legjobb erőket vonultassa fel az általa tervezett János vitéz c. operett ünnepi évadnyitó előadására, a színügyi bizottság és a városi tanács részéről azonban visszatartó, elbizonytalanító üzenetek érkeztek, még akkor is, ha a szokásos szeptemberi évadkezdés veszélyben forgott. Egyelőre, Kolozsvárról, majd a Színház és Filmművészeti Kamarától és a minisztériumtól várnak utasításokat a színház vezetése ügyében.
Ennek a huzavonának az 1939. évi IV. törvénycikk betartásának hogyanja volt az oka. A törvény 11. paragrafusa kimondta: „Zsidó nem lehet színház igazgatója, művészeti titkára, dramaturgja vagy bármily névvel megjelölt oly alkalmazottja, aki a színház szellemi vagy művészeti irányát megszabja, a színház művészi személyzetének alkalmazásában vagy a színház művészeti ügyvitelében egyébként irányító befolyást gyakorol…” Szabadkay József a két világháború közötti nehéz idők egyik kiváló színházi szakembere és rátermett szervezője és sok zsidó származású művésztársa áldozata a törvénynek. A helyi és a magyar színházkultúra pedig nyögheti az újabb veszteségekből származó nyomorát.
Szabadkay József Szabadkán született 1880. február 14-én. Apja Spitzer Adolf szabadkai kereskedő. Anyja Háhn Regina szabadkai hajadon. Rákosi Szidi Színiiskoláját végezte. Nagy érdemei voltak a romániai - különös tekintettel a szatmárnémeti - magyar színjátszás életbetartásában a két világháború között.
Szabadkay József 1904-ben már Szatmármémetiben játszik Krémer Sándor társulatában.
Kisebb kitérő után Szabadkay József 1919-1920. évadban, mint színházigazgató és rendező tér vissza szeretett Szatmárnémetijébe. Krémer Sándor halála után, amikor feleségül vette az özvegyet, az igazgatósághoz szükséges színházi felszereléseket is megkapta. Így lett Szabadkay József színigazgató.
Szabadkay 1920. június 22-én megjelent a szatmárnémeti városi tanács hivatalos ülésén és javaslatokat tett a színház belső terének átalakítására. A terv szerint kihordják az összes székeket, és az alig nagyobb, mint kétszáz férőhelyes földszinten új korszerű széksorokat helyeznek el, ami lényegesen megnövelte a tér befogadó képességét. A zenekari árkot szinte teljesen betolják a színpad alá. Ezzel 85-90 új ülőhellyel növeli a földszínt befogadó képességét. Az átalakítással járó 100.000 korona költséget Szabadkay József igazgató vállalta magára, azzal a feltétellel, hogy három évre biztosítják számára díjtalanul a színház bérlését.
Molnár Ferenc: A hattyú című darabjának a bemutatójáról Szatmári Hírlap 1922. április 4.: "Az előadás összevágó, sikeres és derekas munka eredménye mi Szabadkay ügyes rendezésének érdeme... Jácint atya szerepét ragyogóan teljesítette a fiatal Szabados Árpád, akinek fejlődését, komolyságát, elmélyültségét szeretettel állapítjuk meg. Kéz ízben ragadta nyíltszíni tapsra a közönséget.. Kecskés Ila hatásos és meglepő jelenség volt a Hercegleány szerepében. A második felvonás nagyjelenete után sokáig tapsolták.. Elismeréssel adózunk Váradynak. Kellemes orgánuma van, a dacos és megbántott nevelő szerepében fájdalmasan emberit mutatott be.. A Trónörökös szerepében Deésy Jenő játszott. Ez az ember operettben bámulatosan táncol, emitt pedig a komoly művészet szolgálatában áll és mindkettőt egyforma szeretettel, odaadással és tehetséggel műveli, minden elismerésünkre érdemes.. Torday Etelnek nagyon jó estélye volt, igen helyes érzékkel hajlította a Hercegnő alakját, percekig tartotta derültségben a közönséget. Jó partner volt a kellemes humorú Szabóné és Rajnay. Kellemes jelenség volt a Krémer - Péchy páros. A közönség kitűnően szórakozott."
"Shakespeare: Otelló, dráma: "Nagyon szép teltház gyönyörködött az előadásban és Fekete Mihály második vendégjátékában. Fekete Mihály egészen új felfogásban hozta Otellót. Az ő Otellója nem régi vágású Shakespeare- i alak. Ez az Otelló a huszadik századi neuraszténiás és idegéletet élő ember. Az alakítás felfogása addig, amíg nem érintkezik a történelmi háttérrel jogos, és pláne jogos akkor, ha a közönségnek tetszik."
A Szabadkay vezette szatmárnémeti társulat egyike Erdély legjobbjainak. Az igazgató nem csak az épületre, de az előadások kivitelezésére is sokat áldozott.
1925-26-ban, mint rendezőt dolgozik Szatmárnémetiben a közben Szendrey Mihály vezetése alá került társulatban. Főleg operetteket rendezett, mint: Fall Leó: Pompadur, Strauss: Bőregér, Andrau: Baba, Vincze Zsigmond: Anna bál stb.
Majd tízévnyi kihagyás után, az 1932 - 1933. színi évadban ismét engedélyt kapott a fáradhatatlan Szabadkay József, a szatmári színi kerület megszervezésére, irányítására, így lett ismét szatmárnémeti színház igazgatója és főrendezője. Az ő vezetése alatt Erdély talán legjobb színészeit gyűjtötte ebbe a társulatba. Mihályi Károly erről így ír: "(.) Szabadkay József és rendkívül népszerű felesége (néhai Krémer Sándor igazgató özvegye - szerk.) hűségesen őrizték a vidéki színházak becsületes hagyományait. Szabadkaynál pontos volt a gázsi. Soha színésznek nagyobb ok nélkül nem kellett elmennie a társulattól. És a Szabadkay társulatnál megmaradt a jutalomjáték."
"Étlapos színészeknek is hívták a Szabadkay társulatának tagjait. Sok színészt és színésznő azzal szerződtetet le, hogy kiterítette előtte egy-két szatmári étterem étlapját. Harminc lejért ebédet, vacsorát kaphatsz a legjobb étteremben, lakás is olcsó, sehol olyan jó nem tudsz kijönni a fizetésből, nem tudsz úgy ruházkodni, mint Szatmáron. Kapsz ruhára való szövetet hitelbe a Schawrtz és Lebovitsnál, majd levonjuk a fizetésből, részletre."
Mindent vissza!
Az I. (1938. 11. 02.) illetve majd a II. bécsi döntés (1940. 08. 30.) értelmében Erdély és felvidék egy részét visszacsatolták a közel húsz évvel korábbi állapotoknak megfelelően az anyaországhoz, Magyarországhoz. Romániától 43 492 négyzetkilométernyi területen közel másfélmillió magyar ember került a magyar törvénykezések rendelkezési jogköre alá.
Lehetett ennek örülni, de aztán minden megváltozott: megjelentek a zsidótörvények, aminek eredményeképpen nem csak igazgató, vezető beosztású személy, de egyszerű színész sem lehetett zsidó, vagy részben izraelita hitvallású felmenőkkel rendelkező illető sem.
A megélhetés elvesztése csupán a kezdet volt.
1944-ben az április 25-én Szatmárnémetiben megtartott értekezleten Endre László belügyi államtitkár kiadta a rendeleteket az észak-erdélyi zsidók deportálására.Május 3-án megkezdik a gettózást Szatmárnémetiben, Nagybányán és Mátészalkán. Három nap leforgása alatt ez a művelet befejeződött. A gettóban 18900 zsidót zsúfoltak össze, a szatmárnémetieken kívül 2200 nagykárolyit, illetve a Szatmár megyei községek zsidóságát.
Szatmárnémetiből 6 szerelvény indult Auschwitzba(átlagosan 3300 személlyel). A szerelvények május 19,22,26,29,30-án és június 1-én indultak, összesen 18863 deportáltal. A hat vonat visszatérés nélküli útja Birkenau és Auschwitz haláltáboraiba vezetett.
Szabadkay Józsefről így ír mostohaunokája Krémer Csaba:
"Szabadkay Józsefet a német megszállás után a vidéki zsidóság deportálásakor hívták be munkaszolgálatra. Ő felvette hófehér frakkját, feltűzte kitüntetéseit, így ment a gettóba, majd a vagonba. Túlélők mesélték, hogy a vagon sarkába leült, nem evett, nem ivott semmit. Napok múlva holtan hozták ki onnét. Édesapám ekkor döbben rá arra, hogy mekkora felelősség terhel bennünket, hiszen egy ember, aki talán magyarabb volt a magyaroknál elismerésként megaláztatást és halált kapott felekezeti és vallási hovatartozása miatt."
