Ez egy megtörtént eset. Van két szereplője, két kislány, akik a háborús Magyarországon élnek egy pici faluban.
Az egyik szinte teljesen nincstelen, a másik sem sokkal módosabb. Az egyik családja a falu mellett lévő cigánytelepen, a putriban él, a másik egy kisebb házban, de a faluban.
A két kislányt egymás mellé sodorja az élet, miután senki sem szeretne velük nagyon barátkozni. Egyszerű az indok: az egyikük cigány, a másik zsidó. A zsidó család megszereti a cigánysoron élő kislányt, szívesen látják verndégül, a szatócsboltból apróságokkal kínálgatják. A két kislány között barátság születik.
Olyan igazi, gyerekbarátság.
Ám ez nem tarthat örökké. Az egyikhez, a cigánytelepre elmennek a csendőrök, mindenkit leborotválnak. Aki egy kicsit is ellenáll, azt bizony nagyon elverik. Innentől kezdve nem lehet elmenni a telepről. A másik kislány, addigra már fel kellett varrja a ruhájára a sárga csillagot, hogy még jobban meg legyen különböztetve. 1944. április 28-án jelent meg az 1610/1944 M. E. sz. rendelet a zsidók lakásával és lakóhelyének kijelölésével kapcsolatos egyes kérdések szabályozása tárgyában. Május 5-én jelent meg a Pécsi Naplóban egy cikk, arról, hogy az egymás után napvilágot látott zsidó rendeletek végrahajtása, Pécsett is teljes erővel folyik.
A két kislány többé nem találkozott. Az egyikük a telepen ugyan, de túlélte a háborút, hogy aztán családja legyen és elmesélhesse a gyerekeinek, az unokáinak, a dédunokáinak, hogy mi történt a barátnőjével. Azzal a kislánnyal, aki soha többet nem tért vissza szülőfalujába. Elpusztította őt az értelmetlen, aljas pusztítás. Az volt a bűne, hogy zsidónak született az ország egyik legszebb megyéjében, Baranyában. Abban a megyében, amelynek központja a Dunántúl állandóan fejlődő főhelye és egyetemi város.
Ám ez a város, amelynek egyeteme világhírű volt 1692-ben ünnepélyes fogadalmat tett, hogy zsidók nem lakhatnak a város falain belül. II. József rendelete szerint a már meglevő keresztény iskolákban zsidó gyermekeket is fel lehetett venni. Ám hiába a rendelet, hiába az arra hivatkozó zsidók, Pécs sokáig ellenállt. 1788-ban két ember és családjuk részére engedélyezték a letelepedést.
Később mégis egyre többen jöttek a városba és a környező településekre. A hitközséggé fejlődés további stációja a Chevra Kadisa megalapítása, mely Stern Jakab Rohoncról megtelepedett kereskedő nevéhez fűződik. Stern Jakab egy beadványban telket kért a várostól temető céljaira. A város teljesítette kérését, sőt 1827. megengedte azt is, hogy a temetőt bekeríthessék.
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc során a pécsi zsidók is megmutatták, ők is magukénak érzik a magyar nemzeti törekvéseket, ennek meg is lett az ára. 1848 után még súlyos megpróbáltatáson ment át a helyi zsidóság. Haynau hazafias magatartásáért 5000 arany forint hadisarccal sújtotta. Hosszú évekig nyögték a súlyos terhet a zsidók, de 1868. már újabb nagy áldozatok árán templomépítésbe fogtak. A monumentális, kétemeletes templomnak -mely még ma is dísze a városnak- felépítése 120,000 forintba került; ebből 64,000-t a tagok hoztak össze, megvásárolván előre az üléseket a költségek másik felét pedig kölcsön útján fedezték.
1869 júl. 22-én avatták a zsinagógát.
Az I. világháború során közel 150 zsidó hősi halottja volt a pécsi, a megyei zsidóságnak. Ám a vesztes háború utáni politikai helyzet őket sem kímélte. Egymás után születtek a zsidótörvények, melyek végül a halálba vezettek. 3000 embert hurcoltak el, alig 300-an jöttek vissza.
Rájuk és a történet legelején szereplő kislányra is emlékezni kíván a Pécsi Zsidó Hitközség egész éven át tartó programsorozatával a pécsi és baranyai zsidóság deportálásának 70. évfordulójáról. A 2014-es év a pécsi zsidóság történetében azért is kiemelkedő, mert a zsinagóga felavatásának szintén jubiláló évfordulóját ünnepli.
Amennyiben ennek a programsorozatnak megvalósulását szeretnéd, támogassad a Memento70 programot és a Pécsi Zsidó Hitközség rendezvényét!