HTML

Memento70

A Memento70 a kormány által kiírt Civil Alap pályázaton elnyert támogatásokat visszautasító szervezetek és személyek szövetsége. Célunk, hogy Magyarországon és a határokon túl lehetőséget biztosítsunk minden zsidó és nem zsidó szervezetnek és személynek arra, hogy támogatásukkal mozgalmunk mellé állva kifejezhessék független véleményüket. A hiteles, méltó megemlékezés mindannyiunk ügye. Mi tisztán emlékezünk. http://www.memento70.hu/ 11707024-20386324

Friss topikok

Címkék

1914 (1) Angelo Rotta (1) ártatlanok (1) Aschner Lipót (1) Auschwitz (5) Bajcsy-Zsilinszky Endre (1) Basch Andor (1) Bechtold Károly (1) bemutatkozás (1) betiltottak (2) Bródy Imre (1) Bródy Sándor (1) bródy sándor (1) Carl Lutz (2) csillagosházak (1) d-day (1) Dachau (1) deportálás (4) Eichmann (1) életmenete (1) első (1) emlékezés (1) Farkas István (1) felújítás (2) fénykép (1) Fenyő Miksa (3) foci (1) Fradi (1) Frankl Antal (1) FTC (1) Gaál Béla (1) Gárdi Jenő (1) Glück József (1) Gusztáv király (1) győr (1) György Oszkár (1) hanoar (1) Herzl Tivadar (1) holokauszt (35) Horthy (1) Horthy Miklós (1) I. világháború (1) irodalom (1) Izrael (1) június 6. (1) Karácsony Benő (1) Kasztner-zsidók (1) kiállítás (3) Lakner Artúr (1) levél (1) Lőw Imanuel (1) Lőw Immánuel (1) Magyar Színházi Társaság (2) megem (1) megemlékezés (9) Meseautó (1) Molnár Ferenc (1) moson (1) munkaszolgálat (1) normandia (1) nyíregyháza (1) OMIKE (1) orvos (1) Pécs (2) Petschauer Attila (1) Pius pápa (1) program (9) Radnóti Miklós (1) Révész Béla (1) Rós Hásáná (1) rózsaszín háromszög (1) Sárvár (1) Scheiber Sándor (1) sopron (1) sport (1) Szabadkay József (1) Szatmárnémeti (1) szeged (1) Szentes (1) szeperno (1) színház (2) szombathely (1) tábori levelek (1) tag (3) történelem (2) túlélő (2) új év (1) UTE (1) üvegház (1) Üvegház (1) vers (2) videó (5) Wallenberg (1) Weiner László (1) Weiner Leó (1) Weisz Árpád (1) Címkefelhő

Adalékok a magyar film történetéhez – egy filmrendező életén keresztül

2014.07.15. 08:49 :: memento70

A magyar film története majdnem egy időben született a nemezetközivel. Megszületett egy új kultúra, a filmé.

Magyarországon a filmbemutatás első tíz évének eredménye 270 állandó mozi, köztük néhány nagy befogadó-képességű mozipalota (például a Royal Apollo). A filmbemutatás rendszerének kiépülése alapján, az évtized végén, napirendre kerül a filmforgalmazás megszervezése. Az első kölcsönző cég Ungerleider Mór 1908-ban alapított Projectograph vállalata. Minthogy az Osztrák-magyar Monarchia immobilitása nem tette lehetővé a filmipar amerikai típusú felfuttatásához szükséges tőkekoncentrációt, előbb mozinéző nemzetként léptünk be a filmkultúra történetébe.

A kölcsönzésből nő ki a filmgyártás, a filmkereskedelemből az alkotás. Ungerleider Mór Projectograph vállalata 1908-tól folytatott rendszeres filmgyártást, elsőként dokumentáris képeket és rekonstruált híradókat kínálva.

Magyarországon, az európai hagyományoknak megfelelően a film nem kizárólag a tömegkultúra, kezdetben sokkal inkább ennek egyfajta emelkedettebb, művészi formájaként hódít, a kávéházi kultúra részeként. A filmszakma a "kultúrfilm" eszméjét írja zászlajára, a film nevelési, tájékoztatási, népművelési jelentőségét hangsúlyozzák.

1912. október 14-én mutatták be Kertész Mihály Ma és holnap című filmjét, az első teljes műsort kitöltő magyar játékfilmet. Megindult a rendszeres filmgyártás. Egymás után alakultak meg a filmgyártó cégek (1912-ben az Uher, 1914-ben a Kinoriport, 1916-ban a Star, 1917-ben az Astra stb.), fellendült a forgalmazás, dolgozni kezdett a magyar filmkészítők első generációja, akik közül sokan néhány év múlva a nemzetközi filmvilág kiemelkedő szereplőivé nőtték ki magukat.

A tízes évek közepén közel két tucat magyar filmműhely működött, s a fővárosi mellett jelentékeny filmgyártás folyt Janovics Jenő irányításával, Kolozsváron. A kolozsvári filmgyártás, a budapesti film nagy alternatívája volt. A kolozsvári Nemzeti Színház igazgatója új mértéket állított. Janovics rájött, hogy nem az amerikai film utánzása, hanem a lokálkolorit és a saját témák segítségével lehet meghódítani a világpiacot. A kolozsváriak első filmje a Sárga csikó, Csepreghy Ferenc sikeres népszínművének filmváltozata, melyet 1913-ban készítettek, a Pathé cég közreműködésével, Félix Vanyl rendezésében. Ez volt az első magyar film, amely világsikert aratott. Külföldön a Vak ember titka címen forgalmazták. Százharminchét kópiát adtak el belőle a világon, még Japánban is bemutatták.

Az első sikersorozat egészen az 1920-as évekig tartott, ekkor vette kezdetét az első hanyatlás a magyar film történetében. De még a hanyatlás időszakában is megjelenik néhány jelentős név, mint például Gaál Béla, akinek alkotói célja az amerikai stílusú sikerfilm volt.

Az európai hatásokat közvetítve realista miliőábrázolásra törekvő Székely István mellett hamarosan a korszak másik sztárrendezőjévé vált a hollywoodi mintákat követő Gaál Béla, aki 1934-ben rendezett nagysikerű filmjével A meseautóval a magyar glamúrkomédia megteremtője lett. A vezérigazgató és a titkárnő szerelmét középpontba állító történet a harmincas évek magyar vígjátékainak modelljévé vált, de még külföldön is hatott - Car of My Dreams címmel - angol remake készült belőle.

kabos_meseautó.jpg

A hangos film rövid idő alatt kitermelte sztárrendszerét. Megismerte a közönség Ágay Irén, Tolnay Klári, Perczel Zita, Muráti Lili nevét. A férfiak közül az úriember prototípusát megteremtő Jávor Pál, az életrevaló plebejus figurákat és élhetetlen dekadens intellektueleket egyaránt kitűnően alakító Páger Antal, s a szeretetreméltó szélhámos típusokat megformáló Ráday Imre emelkedik ki. A komikusok közül a sztárokéhoz hasonló népszerűséget ért el ügyetlenül csetlő-botló, mégis boldoguló kispolgár figuráival Kabos Gyula.

meseautó.jpg

1937-ben megindul a tömeggyártás. Míg 1933-ban csak 9, 1938-ban már 33 játékfilmet forgattak. A magyar filmek két hét alatt készültek. A gyártók által támasztott követelmények közül első, hogy a film minél kevesebbe kerüljön. Bár a magyar filmek abban az időben rendkívül népszerűek voltak a hazai közönség körében, a szűk piacról befolyt bevételek nem tettek lehetővé nagyobb költségvetést.

Ezt a fellendülést számos magyar alkotó, így Gaál Béla sem élvezhette sokáig, hiszen zsidóként kiszorult a hazai közéletből.

A gazdasági életben vállalt szerepük mellett a következő lépés az volt, amikor is a hazai zsidóság igyekezett elfoglalni helyét a szellemi életben. A felemelkedéshez, a beilleszkedéshez vezető út egyik formája volt ez, ugyanakkor azért jöhetett szóba ez a terület, mert nem volt más lehetőség. Az állami, köztisztviselői pályákra nem lehetett bejutni, azok – hiába az 1867-es egyenjogúsítás – a zsidók előtt szinte teljesen elzártak voltak. Ugyanakkor megvolt az igény ezekre a munkákra, így a hazai zsidóság nagy része választotta magának ezeket a pályákat.

Közel ilyen nagyságrendű volt az irodalomban, a képzőművészetben, a sajtóban is a zsidók szerepe, noha a súlyukat jóval jelentősebbnek vélték, főleg az I. világháború utáni egyre erősebb antiszemita közgondolkodásban. Mint azt Jürgen Habermas a társadalmi nyilvánosság szerkezetváltozásáról írott könyvében is megjegyzi, a polgári átalakulás egyfelől magával hozta a nyilvánosság egyre szélesebb megjelenését, ugyanakkor ez azzal is járt, hogy a kultúra is átalakult. A polgári társadalmak kultúrája, többek között az egyre szélesebb elérhetőségnek is köszönhetően tömegkultúra, a kultúra hatóköre térben kiteljesedik, kiszélesedik, mélységében pedig a társadalom minden rétegére is kiterjed. Ennek legfőbb jellemzője a differenciálódás, a specializáció. A kutató személye elválik a szépírótól, a szaktudományok egyre jobban szétválnak, megjelennek a „szakbarbárok”. Sokak véleménye szerint, és ezt a későbbi antiszemita gondolat is felkarolta, a kultúra kiszélesedése, valamint az, hogy a társadalom minden rétege számára elérhetővé vált, magával hozta annak elsekélyesedését. A kulturális életben szereplők származása így válhatott az antiszemita közbeszéd tárgyává. Mindazok ellenére a lapszerkesztők, újságírók „csak” 42%-a, az írók, tudósok 24%-a, a képzőművészek 16%-a volt zsidó a már említett időszakban.

A magyar filmgyártás, főként a hangosfilm megjelenése után egymás után készítette el a sikerfilmeket, melyek – a kor általános hangulatának, valamint egyfajta, a későbbiek folyamán bebizonyosodottan hazug kiegyezésnek az értelmében – egy más, szerethető, élhető világot igyekeztek ábrázolni. Ezért nem az alkotókat kell hibáztatni, hiszen ugyanezt lehetett érzékelni például azon a találkozón, mely a hazai zsidó vezetés és Horthy Miklós között zajlott le 1937-ben. Stern Samu emlékirataiban idézte vissza a beszélgetést. Ebben Horthy kifejtette, hogy a magyar zsidóság ipart teremtő munkája milyen nagyszerű, nem beszélve például a filmiparról, Zukorról és másokról, ami nem zsidó kezekben van, hanem magyar zsidók irányítják, akik az egész világon a legnagyobb elismerésnek örvendenek.

Az első zsidótörvény, az 1938. évi XV. törvénycikk, amelyik „A társadalmi és gazdasági élet egyensúlyának hatályosabb biztosításáról” címet viselte. A törvény szövege szerint a szabadfoglalkozású állásoknál és a tíz értelmiséginél többet foglalkoztató kereskedelmi, pénzügyi és ipari vállalatoknál 20% lehet a zsidók maximális aránya, melyet öt év türelmi időszak alatt kell elérni.

Éppen azoknál a foglalkozásoknál alkalmazta a törvény a megszorításokat, ahol a hazai zsidóság nem jelentéktelen része dolgozott. Hiábavalóak voltak a már említett történelmi hagyományok, hiába jelentett a zsidók számára szinte az egyetlen kitörési pontot a szabadfoglalkozásokban való tevékenység, a jogszabály szerint innen is elkezdtek kiszorulni.

Az 1939. évi IV. törvény, amelyik „ A zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásáról ” címet viselte már elsősorban faji szempontból határozta meg, hogy ki számít zsidónak. Zsidónak minősült, aki önmaga, legalább egy szülője vagy legalább két nagyszülője az izraelita felekezet tagja volt a törvény hatálybalépésekor vagy az előtt.

A törvény 6%-ban maximalizálta a zsidók arányát a szellemi foglalkozásokban, valamint megtiltotta zsidók alkalmazását állami közigazgatási és igazságügyi szerveknél és középiskolákban. Zsidó nem tölthetett be színházakban és médiában olyan állást, amely befolyással volt az adott színház/média szellemi irányvonalára.

Komlós Aladár 1939-ben írta meg a Magyar zsidó író útjai című írásában, az Ararát Évkönyvben: „ A háború óta… egyre fokozódó mértékben bénítja meg a zsidó írót egy újabb akadály: nem szólhat többé hozzá ahhoz, ami a magyarságot, mint közösséget foglalkoztatja. Ha hozzászólna, nem hallgatnák meg. De még valószínűbb, hogy betörnék a fejét és csak ártalmára lenne az ügynek, amelynek használni akar.”

Ugyanez lehetett igaz, bármelyik más alkotóra is egyaránt.

Ekkor már Gaál Béla sem dolgozhatott többé.

gaal_bela_2.jpg

Ő is a jellegzetes, a fővárosba költöző zsidó polgár volt. 1893. január 2-án született Dombrádon. Jogi tanulmányait Budapesten végezte. 1913-ban a Vígszínház iskolájának növendéke, majd Szatmáron színész és Győrben rendező. Az I. világháború idején katona, azután tűnt fel mint színész. 1918-ban a Zeneakadémia épületében megnyílt Madách Színház igazgatója. 1920-ban kezdett filmet rendezni a Star filmgyárnál. 1927-ben a Belvárosi Színház főrendezője. A hangosfilmgyártás kezdetétől visszatért a filmhez. Évekig az Országos Filmegyesület elnöke volt, majd önálló filmiskolát nyitott.

Azonban azt már ő is tudta, érezte, hogy ez az ország, amelyben ő egykor sikeres filmrendező volt, kitaszítja magából, mindennel megvádolva őt és sorstársait.

Mit is írt Bosnyák Zoltán 1944. júniusában, a Harc című nyilas lapban?

„. . . Vádoljuk a zsidóságot azzal, hogy politikai életünkben meghonosította a nemzeti értékek és eszmények lebecsülését, történelmünk, hagyományaink és nemzeti múltunk megvetését. Vádoljuk azzal, hogy behozta hozzánk a társadalmi forradalom, az osztályharc, a marxizmus és a bolsevizmus eszméit, ellentétet, gyűlöletet szított az egyes néprétegek között, vádoljuk azzal, hogy rendszeresen és következetesen kiélezte a politikai ellentéteket, hogy így saját magáról és rohamos térhódításáról elterelje a figyelmet. A nemzetietlenség és a hitetlenség szellemét terjesztette közöttünk, a haladás, a kultúra és a felvilágosodás eszméi mögé bújva.

Meghamisította saját fajtatudatunkat és kisebbrendűségi érzést formált ki bennünk. Vádoljuk a zsidóságot azzal, hogy a szellemi életünkben megszerzett hatalmát és befolyását arra használta fel, hogy valóságos magyarellenes faji kontraszelekciót gyakoroljon. Ennek következményeként hírnévhez, érvényesüléshez juthattak, pénzt, vagyont szerezhettek értéktelen, selejtes zsidó áltehetségek, de hallgatásra voltak ítélve az igazi magyar tehetségek, akik legfeljebb csak akkor juthattak szóhoz, ha hozzáigazodtak a zsidó érdekekhez és törekvésekhez. Vádoljuk a zsidóságot azzal, hogy a művészet különböző területein, a zenében, a képzőművészetben bevezették a dilettantizmust, a kontárságot, a giccset, lejáratták az igazi művészetet és zavaros, egzaltált és beteges agyvelők torz, értelmetlen kifejezésformáit, mint modern művészetet csempészték be kultúréletünkbe.”

Innen már nem vezethetett Gaál Béla életében máshova az út, mint Dachauba, ahol 1945. február 18-án meghalt.

Rá és minden alkotó emberre is emlékezni kíván a Memento70 összefogás.

 

Szólj hozzá!

Címkék: holokauszt Gaál Béla Meseautó Dachau

A bejegyzés trackback címe:

https://memento70.blog.hu/api/trackback/id/tr336509903

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.