1887. november 11-én született Székesfehérváron, itt végezte iskoláit és itt tanulta ki a fényképészmesterséget is. 1898-ban nyitotta meg műtermét, majd 1909-ben Münchenben mestervizsgát tett. A műterem fő profilja - a megrendelésre készített portré- és csoportképek mellett a városkép készítés mesterévé vált: évtizedeken keresztül módszeresen fotózta Győr város utcáit, tereit, nevezetes épületeit. Képei rendszeresen szerepeltek az országos kiállításokon.
Győr utcáiról, tereiről, a város változásairól művészi fényképfelvételeket készített. A Xántus János Múzeum őrzi 24x30 cm-es üvegnegatívjait és több pozitív nagyítását. Ezekről a lemezekről készültek azok a képek, amelyek a századforduló és a 30-as évek Győrét ábrázolják. Legalább 200 pótolhatatlan győri városkép megörökítése fűződik nevéhez. A korabeli fényképkiállítások majdnem mindegyikéről elismeréssel tért haza. 1926-tól a Magyar Fényképészek Országos Szövetségének elnöke. 1935-től a győri ipartestület gazdasági bizottságának elnöke, a fotószakosztály vezetőségi tagja.
Nem csak a fényképész szakma, hanem a város közéletének is tevékeny és köztiszteletben álló résztvevője volt. Tisztséget viselt többek a Győri Ének- és Zeneegyletben, a Tűzoltó Egyesületben, a Mentő Egyesületben, az Izraelita Hitközség iskolabizottságában. Évtizedekig tagja volt a város törvényhatósági bizottságának.Innen származása miatt 1939-ben kizárták. Egy évvel később a városi ipartestület a felügyelőbizottságába választotta. Mint klasszikus polgárember pontosan tisztában volt azzal, hogy ő is tartozik városának, Győr közéletének. Nem „díszzsidóként”, hanem felelős városi, közösségi emberként tevékenykedett, minden tőle telhetőt megtett városa, közössége, felekezete fejlődéséért. Azonban egykori „polgártársai”, talán barátai, képviselőtársai úgy döntöttek, mindezek ellenére Glück Józsefet is meg kell fosztani állampolgári jogaitól.
Iparát 1942. május 1-jével megszüntették. 1944 májusában családjával együtt gettóba kényszerült, majd Auschwitzba deportálták. A vagonba felszállva talán már tudta, hogy nem tud visszatérni. Sem ő, sem pedig a családja.
A Memento70 összefogás emlékezni kíván az áldozatokra, alkotókra, tudósokra, művészemberekre, de az iparosokra, alkalmazottakra, egykor volt szomszédainkra.
