Kalocsa érseki székhely már a honfoglalás után Árpád fejedelem szálláshelye volt, egyes kutatások azt igazolják, hogy Gézáig ez a település volt a fejedelmek székhelye. Később az uralkodói központ Fehérvárba és Esztergomba költözött, de első felkent királyunk számára Kalocsa továbbra is fontos maradt. Ennek bizonyítéka, hogy az elsők között hozott itt létre magyar püspökséget és a közeli Halom dombján királyi kúria is volt. Az első egyházfő Asztrik volt, aki a koronát hozta Istvánnak. A nemes feladat véghezvitele után az egyházmegye érseki rangra emelkedett, ezzel Esztergommal azonos, nagy hatalmú érsekséggé vált, természetesen tiszteletben tartva, hogy a magyar egyház központja az előbbi városban van.
Az egyházmegye fejlődésével párhuzamosan Kalocsa is az ország egyik vezető városává nőtte ki magát. Felépült az első székesegyház és a növekvő állam hódításain létrehozott új egyházmegyék is Kalocsa érseki tartományához kerültek, így tovább gyarapítva a helyi metropolita hatalmát és tekintélyét. A város a korabeli Fejér megye területén feküdt, ez volt az egyetlen egyházi központ, mely nem volt egy külön megye központja is, ennek ellenére a 12. századtól a kalocsai érsekek Bács és Bodrog vármegye állandó ispánjai lettek.
A városban több mint valószínűleg már az alapításakor is éltek zsidók, hiszen ők már a rómaiak uralkodása alatt jöttek be először az országba, majd az államalapító Szent István uralkodásakor is érkeztek Magyarországra. Ezekről a közösségekről semmit nem lehet tudni, a török kiűzetésekor eltűntek, elpusztultak.
Legközelebb a XIX. század elején kezdtek ismét feltűnni a nagyobb városok mellett lévő kisebb falvakban, ez történt Kalocsa esetében is. Az 1800-as évek elején a környező falvakban már szerepelnek zsidók az összeírásokban, igaz az is, hogy még nagyon kevesen. Lakni nem is, de kereskedni már megengedték egy-egy zsidónak, hogy a városban megjelenhessen. 1840-től kezdve azonban a be- és letelepedést már engedélyezni kellett. 1845-ben már 70 zsidó élt Kalocsán.
A falvakból a városokba történő költözés indokairól az 1910-es népszámlálási adatokban lehet indoklást olvasni: „Az izraeliták aránya, bár országos eredményben némileg növekedett, általában véve csak a városokban ment feljebb, a vármegyék összességében csökkent az arányszámuk, jeléül annak, hogy a városokba tódulás a zsidóknál oly nagy mértékű, hogy a falusi zsidóság a hiányt már nem képes pótolni. Egész sora van a vármegyéknek, különösen az ország nyugati részein és az Alföldön, ahol a zsidók száma nemcsak relatíve, hanem abszolút számban is megfogyott.”
A XIX-XX. század fordulójától kezdve vált a zsidóság jelentős erővé Kalocsán is. Mit is jelentett ez? Pikler Gyula, a Városi Szemle 1913-as számában adja meg erre a választ: „Az izraelitáknak ez a tömörülése a városokba, mint a kereskedelmi és hiteli élet központjaiba világszerte ismert jelenség, amely nálunk két okból még kifejezettebb, mint máshol; egyrészt mert hazánk kifejezetten agrár állam, vidéki ipara, kereskedelme és hitelüzlete csekély és másrészt mert az ország iparnak, kereskedelemnek és hitelüzletnek csak egy nagy gócpontjával bír, Budapesttel…”
Megjelentek a közepes és a kisebb vállalatok, vállalkozások, ezek nem elhanyagolható része zsidó kézben. A kor Magyarországán – ahogy azt később is meg lehetett tapasztalni – a kezdeményezőkészség, képesség a német polgárságban és a zsidóságban volt jelen. Mindkét csoportot más és más indokok vezették. A hazai zsidók számára ez a kezdeményezőképesség volt az egyetlen út a felemelkedéshez és az előbbre jutáshoz.
Az évről évre megjelent kimutatásokban 1912-től kezdve szerepel dr. Gara Benő, a Kereskedelmi és Gazdasági Bank Rt. vezérigazgatója.
A gazdasági élet szereplői között sokan azt gondolták, hogy az asszimiláció egyik útja a kikeresztelkedés.
Dr. Gara Benő is ezt az utat választotta, hiszen úgy vélte, keresztényként sokkal jobban tud élni, dolgozni egy érseki székhelyen. Fel sem merült benne, hogy lakhelyét elhagyja, hiszen ő úgy gondolta, ő kalocsai polgár, teljes joggal bíró és élő szakember.
A zsidótörvények megjelenéséig az ország, a város igazolta is ebben a hitében.
Azonban a törvények kihirdetése után dr. Gara Benő számára is nyilvánvalóvá vált, ő ugyanolyan zsidónak számít, mint az ortodox hívő sarki fűszeres, vagy a vallását nem gyakorló újságíró.
1944. júniusában Auschwitzban halt meg dr. Gara Benő, sorstársaival együtt.
A Memento70 összefogás neki is emléket kíván állítani.
