„Akkor én mit érhetek, egyedül így nélküled
Hát én is inkább meghalok.”
Kellér Dezső írta meg visszaemlékezésében ezt a történetet. A nyilas hatalomátvétel után munkaszolgálatosként lapátolt, talicskázott. Egyik társa elárulta a zsidógyűlölő őrparancsnoknak, hogy aki mellette lapátol, sok gyönyörűséges dalnak írta a szövegét.
Kellér Dezső védjegye volt a jellegzetes, enyhén csipkelődő, finoman gúnyolódó stílus. Az őrmesternek sehogy sem fért a fejébe a dolog. Szétvetett lábakkal megállt Kellér Dezső előtt, és nekiszegezte a kérdést:
- Igaz az, hogy maga írta azt a dalt, hogy: “Paplak mellett lakik a Katika”?
- Alázatosan jelentem őrmester úr, igaz.
- Aztán igaz, hogy maga írta a “Nem tudom az életemet hol rontottam el” című nótát is?
- Igenis őrmester úr.
- És azt is, hogy: “Szeretem a kertet, mely a házad körül virul”?
- Azt is őrmester úr – húzta ki magát büszkén Kellér.
- Hát nem találtak egy rendes keresztény embert, aki megírta volna ezeket a dalokat?
Igen, valahogy a kor végrehajtóinak nem igazán fért a fejébe, hogy lehetséges az, hogy azok a dalokat, amelyek mellett ők könnyeznek olyanok írták, akiket könnyek nélkül lőttek le.
Hiszen ez volt a legkönnyebb. Mihelyst kiderült, hogy ezek a szerzők zsidók voltak, onnantól kezdve ők voltak azok, akik ezt a világot beszennyezték. Mit is írt Bosnyák Zoltán a Harc című nyilas lapban, a Vádoljuk a zsidóságot! c. cikkében? „Vádoljuk azzal hogy a maga sivár szellemiségével készített értéktelen produktumaiban torz és hamis képet rajzolt a magyarságról önmagunknak és a nagyvilágnak. Léha, könnyelmű, romlott erkölcsű, együgyű és üresfejű figurákként mutatott be bennünket az egész világon, és ezzel nagymértékben hozzájárult a külföld közvéleményének a magyarságról alkotott helytelen és kedvezőtlen felfogásának kialakításában. Önmagunkkal elhitette, hogy olyan faji tulajdonságokkal bírunk, amelyek sohasem voltak sajátjaink.”
Bechtold Károly is ilyen ember volt.
Budapesten született 1904-ben. Tanulmányait a Nemzeti Zenedében, majd a Zeneművészeti Főiskolán folytatta. Szerepelt a budapesti, berlini és koppenhágai rádiókban. Szerzeményeit a Radiola valamint az Odeon lemezgyárak örökítették meg, melyeket igen nagy példányban jelentettek meg. Sok területen is bizonyította tehetségét, tudását, hiszen egyszerre volt jazzmuzsikus, zeneszerző, hegedűs, trombitás, dobos.
A 20-as, 30-as években vagy hatszáz kávéház volt Budapesten, ezeknek a felében szólt az állandó zene. Megjelent egy új, városi kultúra, elsősorban a kávéházaknak köszönhetően. Heltai Jenő írta: „A kávéház jobb modorra, udvariasságra, illedelmességre kényszerítette vendégeit. Nevelte és csiszolta őket. Újságot adott a kezükbe, művelte, oktatta, felvilágosította őket."
Ehhez a világhoz tartozott Bechtold Károly is. Ő már egy világvárosban született egy zsidó kispolgári családban. Mit is jelentett az, hogy világváros?
1869-től 1910-ig a népesség lélekszáma 280.349-ről 880.371-re emelkedett, ez azt jelenti, hogy évente 15.000 fővel gyarapodott Budapest. Pikler Gyula, a Városi Szemle 1913-as számában megírta ennek a lélekszámnak a különlegességét: Az európai városoknál jelentős területnövekedésnek (bekebelezés) volt köszönhető a népességszám növekedése, Budapest területe 1870-1910 között ugyanakkora maradt. Ez azt is jelentette, hogy az addigi üres telkek épültek be, egymás után épültek fel a többemeletes bérházak. Míg 1870-ben 9.117 lakóház volt, ezek közül 7.243 volt földszintes, 1.358 volt egyemeletes, addig 1910-re ez a szám már 16.431-re emelkedett, ekkorra már ezen épületekből 2.654 volt háromemeletes, 719 pedig többemeletes. Budapest nagyváros lett.A zsidókat illetően, 1880-ban 70.227 főt számláltak, ami 16.6%-ot jelentett, addigra 1910-ben már 203.687 fő élt Budapesten, ez 23%-a volt az összlakosságnak. Ez azt is jelentette, hogy Budapest második legnagyobb létszámú és arányú közössége lett a zsidóké. Ráadásul 1910-re a főváros összlakosságának (1.1 millió ember) 41%-a volt 20-40 éves kor között, ami egyben azt is jelenti, hogy a fővárosba az aktív korúak vándoroltak be leginkább.
Egy ilyen folyamatosan növekvő város gyermeke volt Bechtold Károly, aki fiatalon már elmerült a főváros életében, zenélt, zenét szerzett. Tudását nem csak itthon, de külföldön is megmutatta.
Azonban még férfikora delén kiderült számára, hogy ő nem lehet ebben az országban, ebben a városban zenész, zeneszerző, muzsikus.
Előbb „csupán” szeretett szakmájától fosztották meg, végül az életétől is. Bechtold Károlyt elhurcolták, ismeretlen helyen pusztult el.
Megértette, hogy egyedül nem ér már semmit, így nincs más, mint meghalni. Kalmár Pál, a kor neves előadója énekelte Bechtold Károly szerzeményét.
Mondd, mit ér a legszebb rózsa…
Mondd mit ér a legszebb rózsa
Hogyha nincs akivel megszagold
Mondd mit ér a legszebb nóta
Hogyha akivel dalolod
Mondd mit ér a nap az égen
Hogyha már messze van nem ragyog
Akkor én mit érhetek, egyedül így nélküled
Hát én is inkább meghalok.
