A XIX-XX. század fordulóján szinte minden Pesten zajlik, az irodalomban is. Aki csak teheti, elindul a nagyváros irányába, mert csak itt látja jövőjét. Amennyiben sikerül megmaradnia, úgy már pestiként tekint vissza arra a világra, ahonnan jött. Így tett Bródy Sándor is, aki munkásságával előkészítette az utat a nem sokkal utána jelentkező Ady Endrének, Móricz Zsigmondnak és sokaknak.
Bródy Sándor is azok közétartozott, aki pontosan tudta mit is jelent a mélységből kitörni. 1863-ban született egy egri zsidó foltozószabó tizenefyedik gyermekeként, apja korán meghalt. Néptanítónak indult, de tanulmányait nem fejezte be, mint kor és sorstársai közül nem kevesen. Ő megmaradt a saját világában, már a századfordulón is úgy jellemezték, mint egy félművelt embert. Nem is tudott semmilyen nyelven, az akkor még két-háromnyelvű országban, mint magyarul, azonban az ő magyartudása magában hordozta a népi mondások, népdalok világát, ettől is lett ő különleges. Bármilyen furcsa is ez manapság, de a zsidó varga fia nyelvezete jelentősen befolyásolta az „őskeresztény” népi író, Móricz Zsigmond pályafutását is.
1884-ben került Pestre, az ideérkező Bródy Sándorra egyszerre tesz komoly benyomást Jókai Mór és Emile Zola. Első novelláskötete, a Nyomor címmel jelent meg, egyszerre próbált meg Jókai szemléletességével, s Zola naturalizmusával élni. Ebben a kötetben egy olyan témát dolgozott fel, ami akkoriban még újszerűnek számított, ez pedig a mélyszegények kiszolgáltatottsága. Ezzel a kötettel veszi kezdetét pályafutása az első jelentősebb írófejedelemnek. A vele egyidős, és az utána jövő generáció számára Bródy Sándor lett az iránymutató. Ő pedig igyekezett megfelelni ezeknek az elvárásoknak, minden szempontból, hiszen ő mindenhol, az élet minden területén a sikert kereste. Egyszerre élt Pesten, Kolozsváron, családja volt itt, gyermeke volt ott. Ez a gyermek Hunyady Sándor volt.
1888 és 1889 között dolgozott a Magyar Hírlapnál. Kolozsváron az Erdélyi Képes Újság, majd a Kolozsvári Élet szerkesztője. Cikkeiben is azt a színességet jeleníti meg, mint novelláiban. 1890-től 1891-ig Fehér Könyv címen irodalmi és publicisztikai havi folyóiratot adott ki, melyet teljesen egymaga írt. Herczeg Ferenc Új idők című hetilapjában rendszeresen publikált. Az 1903-1905 közötti időszakban Ambrus Zoltánnal és Gárdonyi Gézával együtt szerkesztette a Jövendő című hetilapot, majd Pesti Hírlap, A Nap, Az Ujság, Az Est hasábjain lehetett találkozni nevével. Újságíróként Ady Endrére volt jelentős hatással.
Íróként rengeteg kötete jelent meg, folyamatosan dolgozott. Regényei és novellái mellett a színpadon műveket is írt. A Dada, A tanítónő, A Medikus című darabjai hosszú éveken át szerepeltek a színházi darabok között. Jellemző volt rá, hogy A tanítónőt két befejezéssel írta meg: az egyik a polgári közönség szájíze szerint, a másik a saját jó ízlése szerint; az egyik happy end-el végződött, a másik kíméletlen kimenetelű. Szabadon rábízta a színházi szakemberekre, ki miként akarja előadni.
Az I. világháború, majd az azt követő forradalmak már egy olyan világot hoztak, ahol az egykor újszerű fejedelemre már nem tartottak igényt. 1918-19-ben Bródy egyetértett a forradalmakkal, de ő maga nem volt forradalmár. Ez a kettősség jelentette számára azt, hogy a forradalmárok számára megfeneklett polgár volt, aki nem tudott velük tartani, az ellenforradalomnak nem kellett, ezeknek túl forradalmár volt a nem titkolt rokonszenve, ráadásul származása sem volt megfelelő. Nem maradt más, mint a magány, a magára hagyatottság. Ő is így halt meg 1924-ben.
Ami Bródy „szerencséjét” illeti
Nem kellett megélnie azt, hogy betiltották műveit. Sztójay Döme miniszterelnök 1944-es rendelete értelmében, mely „A magyar szellemi életnek a zsidó szerzők írói műveitől való megóvása érdekében” címet viselte, Bródy is indexre került. Nem élte meg Bródy Sándor azt sem, amiről a Pesti Hírlap tudósított. A megsemmisítésre szánt könyvek sorsát Kolosváry-Borcsa Mihály mondta el. A cikk szerint addig 20-22 vagon könyvet szolgáltattak be, melyeket bezúztak és újrahasznosítottak.
"Amikor a március 19-iki események bekövetkeztek, első kötelességemnek tartottam, hogy a mérgező zsidó betűt kiküszöböljem a magyar irodalomból. Én vállaltam a könyvégető liberális oldalról annyiszor elítélt barbárnak minősített szerepét, mert ezt az irodalmat ki kell tépni a magyar szellemi életből. Az ide érkezett könyvek szétzúzása az első lépés első felvonásaként körülbelül 500.000 zsidó könyv fog megsemmisülni. Ezzel a ténnyel együtt komoly nemzetgazdasági feladatot is teljesítenek, amikor újra nyersanyaggá válnak, papírrá, a magyar szellemi élet nyersanyagává."
A Memento70 összefogás azért jött létre, hogy biztosítsa az emlékezés lehetőségét.
