1944. július 8-án egy különleges történelmi alkufolyamat eredményeként érkezett meg Bergen-Belsenbe a Kasztner-vonat.
A Harmadik Birodalom némely vezetőjében már a háború közepén felmerült, hogy taktikai és anyagi előnyök érdekében, német hadifoglyokért vagy valutáért cserébe engedélyezzék egyes kisebb zsidó csoportok kivándorlását. Néhányan már a háború utáni életre kívántak berendezkedni. Voltak kísérletek a megszállt országok szinte mindegyikében ilyenre, így Magyarországon is.
Magyarországon elsősorban a cionista mozgalom próbálkozott meg az alkudozással. A felszabadulás után nem kevesen voltak, akik elítélték a különböző tárgyalásokat, ám a cionista mozgalom vezetői pontosan tisztában voltak a fegyveres ellenállás lehetetlenségével, így nem maradt más előttük, mint az egyéni mentés.
A budapesti cionista Mentőbizottság a német megszállástól kezdve kereste a kapcsolatot azokkal, akik érdemben tudták befolyásolni a magyar zsidók sorsát. Az elnök, Komoly Ottó vállalta, hogy megpróbál utat találni a magyar hatóságokhoz. Kasztner Rezsőnek és Brand Jenőnek jutott a német vonal, azaz az Eichmann-féle Sondereinsatzkommandóval való tárgyalás nehéz és ellentmondásos feladata. A szlovák cionisták Európa-tervvel kapcsolatos információi alapján valószínűnek látszott, hogy a nácik pénzért hajlandók zsidó életeket megkímélni. Április-május során Kasztnerék több tételben 6,5 millió pengőt fizettek Eichmann stábjának. A cionistáknak tett ígéretük ellenére a nácik mindeközben gőzerővel szervezték a kárpátaljai zsidók gettósítását a magyar szervek hatékony közreműködésével.
Időközben mégis felcsillant a remény, hogy sikerülhet megakadályozni a deportálást, amikor Eichmann megtette hírhedté vált "vért áruért" ajánlatát. Eszerint Brand lehetőséget kapott arra, hogy egy semleges országba utazva felvegye a kapcsolatot a "világzsidóság" vezetőivel és a szövetséges nyugati hatalmakkal. Brand feladata az volt, hogy közvetítse Himmler ajánlatát. Eszerint az SS legfőbb ura hajlandó egymillió zsidót szabadon engedni, ha az angolszász szövetségesek tízezer teherautót és nagy mennyiségű árut (szappant, kávét, teát) szállítanak a Harmadik Birodalomnak.
A meghökkentő ajánlat hátterében Himmler különbéke-tapogatózásai álltak. Az SS vezére ekkor már lehetőséget keresett az angolszász szövetségesekkel való kapcsolatfelvételre és egy esetleges - Hitler háta mögötti - kiegyezésre.
A cionisták a háttérről mit sem tudva, a magyar zsidóság megmentésének egyetlen lehetőségét látták az akcióban. A terv azonban kudarcot vallott. Az Isztambulba érkező Brandot a török hatóságok rövid időn belül kitoloncolták, Szíriában pedig az angolok tartóztatták le ellenséges kémként. A kapcsolatfelvétel a nemzetközi cionista vezetőkkel sem járt sikerrel: a cionista "kvázi-kormány", a Jewish Agency vezetői nem tudták rávenni az angolszászokat, hogy mérlegeljék az ajánlatot. Júliusban a nemzetközi sajtón keresztül az egész ügy kiszivárgott, nem kevés kellemetlenséget okozva Himmlernek.
A "vért áruért" akció kudarcának árnyékában, annak mintegy az oldalvizén, Kasztner kisebb nagyságrendű, de sokkal reálisabb alkudozást is folytatott Eichmann-nal. Az egyre bonyolultabb budapesti tárgyalások fokozatosan kicsúsztak a rugalmatlan Eichmann kezéből. Az irányítást mindinkább Kurt Becher SS-alezredes, Himmler magyarországi gazdasági megbízottja vette át. A szövetségesekkel változatlanul kapcsolatot kereső, nagyra törő terveit fel nem adó Himmler beleegyezett, hogy fejenként 1000 dollárért néhány száz ember elhagyhatja a Birodalmat. Az SS vezetője ezzel a gesztussal akarta jelezni egyezkedési hajlandóságát.
A Budapesti Segély- és Mentőbizottságot (héberül Váádát Ezrá ve-Hácálá) 1941 és 1942 között alapították. Az illegális szervezet azt a célt tűzte ki, hogy tagjai minél több, a haláltáborok elől menekülő lengyel és szlovák zsidót szöktessenek az akkor még biztonságos Magyarországra, majd innen, Románián és Törökországon keresztül Palesztinába. Minden eszközt megragadtak, hogy minél több embert kimentsenek a halál torkából: tárgyalásokat folytattak a Wehrmacht és az SS embereivel is. A Vaada emberei, köztük Kasztner Rezső is, 1942 decemberében találkoztak Oskar Schindlerrel, aki azért utazott Budapestre, hogy beszámoljon a zsidók kiirtására irányuló náci tervekről és a haláltáborokban elkövetett szisztematikus népirtásról. Schindler remélte, hogy a magyar zsidóság az információ birtokában talán megmenekülhet. Kasztner Rezső a Vaada képviselőjeként 1944 júliusában állapodott meg Kurt Becher SS alezredessel és Adolf Eichmannal, hogy az ezekben a hetekben már gőzerővel folyó deportálások ellenére egy 1685 magyar zsidót szállító vonat útnak induljon egy semleges országba, Svájcba.
Az ún. "Kasztner-vonat" utaslistáját a cionista Mentőbizottság tagjai állították össze. A szükséges pénzt 150 olyan gazdag zsidó adta össze, aki vagyona egy részét a német megszállás után is el tudta rejteni. Az 1000 dolláros kvóta többszöröséért a Mentőbizottság először őket és családjukat vette fel a listára, cserében lehetőség nyílt nagyszámú fizetésképtelen zsidó megmenekülésére. Az ún. "Kasztner-vonat" 1944. június 30-án hagyta el Budapestet. A szerelvény egyfajta modern Noé-bárkához hasonlított. A vallási és világi zsidó élet egyes prominensei (írók, művészek, rabbik, cionista vezetők), ezek családtagjai (köztük Brand és Kasztner néhány hozzátartozója) és a különböző zsidó csoportok listáin (neológ, ortodox, cionista stb.) bejutott utasok mellett voltak itt lengyel és szlovák menekültek és árva gyerekek. Becher egyéni "pártfogoltjai" (akik jelentős összegekkel vásárolták meg az SS-tiszt jóindulatát) és természetesen a valójában fizető utasok és családtagjaik is helyet kaptak a csoportban. A vonat először a bergen-belseni láger elkülönített részébe vitte az utasokat. Itt megkülönböztetett bánásmódban részesültek ugyan, de továbbra is veszélyben voltak. A további náci-zsidó tárgyalások alakulásának függvényében a "Kasztner-zsidók" első része 1944 augusztusában, a többiek pedig decemberben jutottak át a semleges Svájc biztonságába.
Dr. Kasztner Rezső (Rudolf, Jiszráél ben Jichák) Kolozsvárott született 1906. április 14-én. Fiatal korától vezető szerepet töltött be az észak-erdélyi cionista mozgalomban. Keresett előadó volt, publicisztikai tevékenysége a kolozsvári Új Kelet hasábjain megalapozta újságírói hírnevét. Jogi tanulmányainak befejezése után a Zsidó Politikai Párt frakciójának titkáraként a bukaresti parlamentben bontakozott ki politikai tevékenysége. Az emberi kapcsolatok menedzselésében nagy tapasztalatra tett szert. Tekintélyét növelte, és kapcsolatait bővítette együttműködése a kolozsvári neológ hitközség cionista vezetőségével és ennek elnökével, későbbi apósával - a román parlament képviselőjével – dr. Fischer Józseffel.
Észak-Erdély visszacsatolása után Kasztner működése színhelyét Budapestre tette át. Főleg a Keren há’Jeszod és a különböző mentőakciók javára gyűjtött adományok jutalékából tartotta fenn magát.
Végül a háború után Izraelbe emigrált, ahol megpróbálták meghurcolni, míg végül 1957-ben merénylet áldozata lett.
A tárgyalások komolyságának bizonyítékául a németek beleegyeztek első lépésként 600, majd később 1300 zsidó mentesítésébe az Auschwitzba történő deportálás alól. Az egymillió "eladó" zsidó számához viszonyítva e csekély számú növekedés a korábbi német ámításokat hivatott volt ellensúlyozni a gettósítás, illetve a deportáció kezdetével. Az ellenértéket valutában, aranyban és ékszerekben adták át a németeknek. Az összértékről nem maradt pontos kimutatás, de nagyságrendje két és félmillió dollár lehetett. A kivételezett zsidók csoportja, az úgynevezett Kasztner-vonatra utolsó percben fellopakodott menekültekkel együtt összesen 1684 emberrel, 1944. június 30-án hagyta el Budapestet. A vonat végállomása (a korábbi ígéretek ellenére) a bergen-belseni koncentrációs tábor volt. A csoport tagjai közül - a tárgyalások előmozdításának további biztosítékaként - 1944. augusztus 21-én a németek először 318 embert engedtek ki Svájcba, míg a többiek december 7-én léphették át a svájci határt.
A vonaton utazott – többek között - Zsolt Béla, Komlós Aladár, Szondi Lipót, de helyet kapott még a későbbi neves színházrendező Ádám Ottó, valamint Stern Artúr, aki később Arthur Stern néven lett a színes televízió, vagy a GPS egyik kitalálója.
A halálra ítélt magyar zsidó polgárságnak az írója volt Zsolt Béla, aki 1895-ben született Komáromban. Bródy Sándor fedezte fel tehetségét, újságírói, írói vénáját. Több regénye, verseskötete is megjelent, de mindig is megmaradt újságírónak, publicistának.
Mint publicista a nagy, közös polgári eszményeket képviselte. Regényeiben azonban arról a világról vallott, ahonnét maga is származott. Sok regényt írt, jó néhány közülük elnagyolt, több bennük a publicisztikus vagy moralizáló elem, mint az igazi epika, ámbár mindegyikben akadnak kitűnő fejezetek. Van azonban néhány regénye, amely a két világháború közötti magyar irodalom múlhatatlan remeke; ilyen a Gerson és neje, a Bellegarde, a Kínos ügy és A dunaparti nő. Ezeknek hősei a magyar zsidó polgárságból, pontosan, a pesti polgárságból kerültek ki: kispolgárok, értelmiségiek, nagypolgárok. De bárhol is állnak a társadalom létráján, kivétel nélkül olyanok, akiknek élete kudarcra van ítélve. Vagy ha sikeres az életük, mint Gersoné, a nagytőke alázatos, sőt lelkes kiszolgálójáé, az erkölcsileg úgy elzüllik, hogy az olvasó utálkozva teszi le a könyvet. Az olvasó egyébként is örökké viszolyog, ha Zsolt-regényt olvas. Nincs ezekben az érdekes történetekben egyetlen vonzó alak sem. A polgárság bús képű lovagja visszataszítónak rajzolja az egész polgárságot. Ha valakire ráillik a kritikai realista jelző, a perspektívátlanság hiteles ábrázolása, akkor századunk magyar irodalmából elsősorban Zsolt Bélára illik. Sötét, naturalizmushoz közeli képekben, de biztos kezű meseszövéssel marasztalja el szemléletesen ábrázolt alakjait. Gyakori anekdotaszerű eseményeiből kikerekedik a polgári kicsinyességek enciklopédiája. Soha senki ilyen humortalanul nem tudott anekdotázni.
1942. július 16-án behívták munkaszolgálatra. Előbb Vácra, majd a megszállt Ukrajnába vezényelték Szeredina-Buda, majd Kijev térségébe. Volt sírásó és kocsis is. 1943. október 30-án a kegyetlen bánásmódjáról hírhedt nagykátai munkaszolgálatos századhoz került. Itt ugyan sikerült életben maradnia, mert Csatay Lajos honvédelmi miniszter személyes közbenjárására csakhamar izgatás és rémhírterjesztés vádjával letartóztattatta és elítéltette. Négy hónapot kapott, amit a budapesti Margit körúti börtönben kellett letöltenie. 1944 januárjában szabadult. Magyarország német megszállása után feleségével a nagyváradi gettóban kerestek menedéket. 1944 júliusában a Kasztner-vonattal Bergen-Belsenbe, majd Svájcba került. Halálos betegen tért haza, 1949-ben halt meg.
Ádám Ottó, Kolozsváron született, 1928-ban, klasszikus polgárcsaládban, apja patikus volt. Fiatal gyerekként még az orvosi hivatás érdekelte, ám végül teljesen másként alakult a sorsa. Családja, mint a Trianon utáni Erdélyben élő magyar zsidók nagy áhítattal várták a magyar bevonulást Erdélybe.
.jpg)
S micsoda csalódás, micsoda mélyütés: a bevonulás után megkezdődött a zsidók deportálása, Bergen-Belsenbe vezetett az útja. Itt kerültek fel a Kasztner-vonatra, komoly segítség érkezve még Budapestrtől.
Karinthy Ferenc Naplójában ír arról, hogy mit is mesélt neki Ádám Ottó arról a napról, amikor a szerelvény átgördült a svájci határon. „…amikor végre átgördült vonatunk a határon, mintha a Holdra érkeztünk volna! Egy falusi búcsúba csöppentünk, jókedv, sült húsok, színes lampionok meleg fénye tárult a pokolból érkezettek elé. Szólt a zene, s mi csak sírtunk. „
Stern Artúr, a jellegzetes pesti zsidó nagypolgári családból érkezett. 1943-ban az ő osztálya volt az utolsó, amely még érettségizhetett a Zsidó Gimnáziumban. Abban az osztályban, ahol még annyi más jeles ember tanult, mint a nagyszerű író, Gyertyán Ervin, vagy a világhírű farmakológus, Knoll József.
A frissen érettségizett fiatalember is családjával együtt jutott fel a Kasztner-vonatra, amely előbb Bergen-Belsenbe vitte őket, innen került Svájcba, ahol Lausanneben elvégezte az egyetemet, majd 1951-ben az Egyesült Államokban telepedett le, a General Electric mérnökeként. Nevéhez fűződik – többek között – a tranzisztoros rádió, a színes televízió kifejlesztése, de a GPS rendszer alapjait is ő fektette le. 2012-ben halt meg.
Kasztner Rezsőnek és a hazai cionista mozgalom képviselőinek köszönhetően akadtak olyanok, akik megmenekültek.
A Memento70 összefogás rájuk is emlékezni kíván.
