A publicista igazsága 70 év után

Az újságírás a pillanat művészete, gondolják sokan. A hír írása lehet, hogy az, bár vannak olyan hírek, amelyek fennmaradnak a történelemben, a sajtótörténelemben. A publicista az más, az ő gondolatai évekkel, évtizedekkel később is lehetnek aktuálisak. Bálint György írásai is ilyenek, sőt, ha alaposan végigolvassuk őket, egyre aktuálisabbak a ma embere számára is, pedig 70 évvel ezelőtt születtek. Ennyire nem tanultunk a történelemből?

Kit érdekelhetnek Bálint György gondolatai? Leginkább azt, aki kezébe veszi A Toronyőr visszapillant című kötetet, amelyet manapság már csak antikváriumokban lehet megkapni. Pedig a kötet minden gondolata aktuális ma is. Jó lenne tudni, hogy ma miről írna, mit írna és mit is szólnának hozzá a mai urak.

„Mert nem minden erőszak szemmel látható, nem minden gyilkosság jár vérrel. Az éhség van olyan kegyetlen gyilkos, mint a kés. Vannak, akiket megdöbbent egy utcai zavargás néhány áldozata, de érintetlenül hagy százezer tengődő, lassú ínségpusztulása. Ifjú entellektüelek, ne kövessétek ezeket. Tanuljátok meg jól, hová kell irányítani felháborodástokat. Drága fegyver, bűnt követ el, aki helytelenül és felületesen használja. Ifjú entellektüelek, legyetek igazságosak: ne mérjetek egyenlő mértékkel!” /Intelmek kezdő felháborodókhoz-1936/

Rövid életrajz Bálint Györgyhöz: 1906. júl. 9-én született Budapesten, érettségi után a Kereskedelmi Akadémián tanult, majd 1924–től tizenöt éven át az Est-lapok munkatársa; dolgozott a Gondolatnak, a Pesti naplónak, a Népszavának, a Nyugatnak is. Német nyelvű írásait az Arbeiterzeitung, Eulenspiegel, Frankfurter Volksstimme, Kunst und Volk, Neue Bücherei és a Pester Lloyd közölte. Tudósította a Daily Expresst az amerikai Hearst-lapokat. 1941-ben Tokajba rendelték munkaszolgálatra, innen Újverbászra vitték, majd leszerelt. 1942. áprilisában letartóztatták, és a Margit körúti katonai börtönben tartották fogva. Szeptemberben kiszabadult, de egy hónappal később a gödöllői munkaszolgálatos táborba vitték, ahonnan Ukrajnába hurcolták. Sztarij Nyikolszkoje kórházában halt meg, 1943 január 21-én.

Sok mindennel foglalkozott, sok mindent megírt Bálint György, s jóval halála után ismerhette meg az írásait a szélesebb olvasóközönség, amikor is, 1961-ben a Szépirodalmi Kiadó megjelentette a „A toronyőr visszapillant” cím kötetet, mely Bálint György cikkeinek, tanulmányainak, kritikáinak válogatásgyűjteménye. Sok minden kiderül ebben a kötetben Bálint Györgyről, az újságíróról, az íróról, a gondolkodó, a cselekvő emberről. A kötet utószavában a szerkesztő Koczkás Sándor „a felháborodás művészé”-nek nevezi Bálint Györgyöt, akinek tudatosan vállalt meggyőződése volt ez a magatartás.

 Nem akart a vátesz szerepében tetszelegni, nem akarta, hogy ő legyen az, aki majd hangoztatja, hogy „ugye én megmondtam”, de valahogy szinte minden bejött azok közül, amit leírt. Pontosan tisztában volt vele, hogy abban a világban, ahol megválasztanak egy embert a demokratikus hagyományaira oly büszke Németországban, neki nem lesz sokáig maradása. Persze eljátszott egy rövid ideig a gondolattal, hogy mennyire jobb lehet az élet egy kis szigeten, ahol nem zavarja semmi és senki, ám rájött arra is, hogy neki az a feladata, hogy a saját eszközeivel tegyen azért, hogy az emberek nyitott szemmel járjanak.

Rengeteg mindenre felhívta a figyelmet, Hitlerre, Horthy Miklósra, az európai gondolatra, a szegénységre, a kilátástalanságra, a nem létező szabadságra. Pontosabban arra a szabadságra, ami ma is aktuális, és ez nem jó. Jegyzetek a szabadságról című írásában. Azt írja Bálint György, hogy a szabadság elvont elve nemcsak a demokráciákban, hanem még a fasiszta államokban is megtalálhatóak. Azaz minden állampolgárnak szabad háromszor napjában pástétomot ennie és pezsgőt innia. Egyes polgárok élének is ezzel a jogukkal, mások viszont nem. Ahogy maró, keserű gúnnyal írja: „Mindebből az derül ki, hogy a szabadság rendkívül bonyolult dolog.”

Valóban az. Bálint György számára is az volt, elsősorban azért, mert látta előre, neki szabad lesz meghalnia abban a korban, amikor igazából még élnie kellett volna.

Tamás Gáspár Miklós írta a publicista születésének 100. évfordulóján Bálint Györgyről: „… tudta, hogy a fasizmus győzni fog, és tudta, hogy ő ezt nem éli túl, magyarán: tudta, hogy meg fogják ölni. Az 1930-as években írott esszéi – hiszen ezek a hírlapi tárcák (kevés kivétellel) megérdemlik ezt a rangot – hangja elégikus. Tudta, hogy mindaz, amit szeretett: a budai hegyek látványa újlipótvárosi erkélyéről, London, a könyvei, a polgári lapban az „áthallás” ismert technikájával vívott küzdelem, Bartók zongorajátéka, Arany János, általában: a könyvek, és különösen: a verseskötetek, a kávéházak, szép, fiatal felesége – hogy mindez elvész, elpusztul, őt megölik, és ellenségei győznek.

Azonban azt is tudta, elpusztulni harcban érdemes, mert valódi háború jön, amiben nem lehet csak egyszerűen felháborodni, tenni kell. Mindenkinek a saját maga eszközeivel. Az övé az volt, hogy értéket és mértéket mutatott be, az általa meghatározott értékeket következetesen képviselte. A könyv első kötetében elsősorban közéleti írások kaptak helyet, a másikban kritikák. Bálint György nagyszerűen tudott írni Karinthy Frigyesről, Kosztolányi Dezsőről, József Attiláról, Kassák Lajosról Móricz Zsigmondról, szóval mindenről, mindenkiről ami számára fontos volt és haladó. Az írásain keresztül megelevenedik a Nyugat első és második nemzedékének számos alkotója, a mai magyar művészet nagy nevei. Bálint György volt az – többek között – aki az első kötetes Radnóti Miklósra felhívta a figyelmet, hogy bizony ebben az országban egy költő (KÖLTŐ) van születőben.

Egyik olyan tárcájára a mai nappal is érdemes lehet figyelni, mert sorainak különös súlya van 2014-ben. Ez a „Beszélgetés egy borjúval” címet viseli, s csak egy rövid részlet, hogy mire is kéne vigyáznunk.

„- De kérem, nem látja, hogy be kellett jönnöm? Behoztak. Megparancsolták, hogy jöjjek. A parancsnak engedelmeskedni kell.

Ezt mondta, és ismét bődült egyet alázatosan.

- A parancsnak – vetettem közbe szerényen – főleg akkor kell engedelmeskedni, ha a saját javunkra van.

- A parancsnak mindig engedelmeskedni kell – utasított rendre a borjú -, minden borjú engedelmeskedik a parancsnak. Mi egyszerű borjak vagyunk, és nem tudhatjuk, mi jó nekünk, mire van szükségünk. Az emberek jók és okosak, ők adnak nekünk enni, és ők vezetnek bennünket. Hová jutnánk, ha minden kisborjú a maga fejével akarna gondolkodni?”

Tényleg ilyen jók az emberek? S tényleg, hová jutnánk? Végül, valóban nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba belelépni?

A Memento70 összefogás azért jött létre, hogy ne lehessen kétszer ugyanabba a folyóba lépni! A szabad magyar sajtó nagyszerű embere is erre figyelmeztet minket.