Internálótáborok már a német megszállás előtt is léteztek Magyarországon. Főleg politikai foglyokat és tisztázatlan állampolgárságú menekülteket (köztük sok zsidót) őriztek bennük. 1944. március 19. után a kibővített táborok a német letartóztatások áldozataival teltek meg. Prominens zsidó üzletemberek, újságírók és vasútállomásokon, nyílt utcán találomra lefogott zsidók százait hurcolták a sárvári, kistarcsai, bácstopolyai és budapesti internálótáborokba.
A volt sárvári Műselyemgyár, amely korábban munkaszolgálatos-, hadifogoly és internálótáborként funkcionált, 1944 májusától a rendőrség kisegítő toloncházaként működött, Gribovszky György rendőrfelügyelő parancsnoksága alatt.
A toloncházba összegyűjtött, politikai szempontból veszélyesnek ítéltek – munkásmozgalmi aktivisták, szakszervezeti vezetők – mellett a selyemgyár lakóinak számát gyarapították a faji alapon zsidónak minősült személyek, a magyar kormány rendeleteivel és intézkedéseivel szembehelyezkedő viselkedést tanúsítók (például sárga csillag nem viselése, árurejtegetés, gettóból való szökés stb.) és a munkakerülőként nyilvántartott, Sárvárra szállított férfiak és nők.
A parancsnok nem igazán tétlenkedett, ezért is írta meg levelét a település vezetőségének.
"Sárvár Nagyközség Elöljáróságának
Helyben
Tisztelettel értesítem, hogy a 164.903/943. B.M. rendelet értelmében zsidó őrizeteseket, internáltakat csak oly módon adhatók ki munkára, ha azok másoktól úgy el vannak különítve, hogy senkivel sem érintkezhetnek.
Tekintettel arra, hogy a zsidó vagyon leltározásánál hatósági közegeken kívül más személyek is nyernek alkalmazást, így tehát a teljes elkülönítés nem hajtható végre, és könnyen káros propagandát fejthetnek ki.
Fentiektől eltekintve az eddig kirendelt zsidók nemzeti vagyon leltározásánál és kezelésénél segédkeztek, amikor is előfordult olyan eset, hogy a zsidók óvatlan pillanatban eltulajdonítási célzattal a nemzeti vagyonból egyes tárgyakat magukhoz vettek, s elrejtették.
Ilyen tárgyakat találtam folyó hó 17-én náluk a munka befejezte után, illetve a toloncházba való visszaérkezésük alkalmával történt motozáskor is.
Ezeket a tárgyakat a zsidó őrizetesektől elvettem és másnap a pénzügyi közegeknek vissza adattam.
Bizalmas megállapításom szerint a zsidó őrizetesek most nem hoznak magukkal külön a nemzeti vagyonból semmit sem, azonban innen rossz ruházattal mennek ki, ott ruházatukat kicserélik, és teljesen jó ruházattal térnek vissza.
Fentiek szerint tehát a zsidó őrizetesek a nemzetet nyilvánvalóan megkárosítják, a nemzeti vagyonnak furfangos módon való eltulajdonításával.
Fenti anomáliákat megszüntetni, illetve megakadályozni csak az esetben lehetne, ha minden zsidó őrizetes mellett állandóan közbiztonsági közeg, csendőr, rendőr vagy pénzügyőr állana.
Miután annyi rendőrt nem tudok kiküldeni, hogy minden zsidó őrizetesre rendőr felügyeljen, ezért egyrészt a nemzeti vagyon jogtalan eltulajdonításának megakadályozása, másrészt a káros propaganda űzésének megelőzése parancsolólag arra kényszerít, hogy a megbizhatatlan zsidó internáltakat fenti munka elvégzésére ne adjam ki. Tekintettel arra, hogy a zsidó őrizetesek őrzésére kirendelt rendőrőrszemélyzet létszáma a fent említett visszásságok megakadályozására elégtelen, ezért még a látszatát is el akarom kerülni annak, hogy a rendőrőrszemélyzet gyanúsításnak legyen kitéve.
Fentiek alapján tehát értesítem a községi Előljáróságot, hogy a holnapi (25-től) naptól kezdődőleg zsidó őrizeteseket a zsidó vagyon leltározásához nem adhatok ki.
Sárvár, 1944. július hó 24-én.
A toloncház vezetője: Gribovszky György m. kir, rendőrfelügyelő"
Mindeközben Budapesten július 24-én Weisz Arthur nagykereskedő fővárosi, Vadász utca 29. szám alatti házában, az Üvegházban megnyílt a svájci követség Idegen Érdekeket Képviselő Osztályának kivándorlási irodája. Lutz támogatásával lendületes mentőmunka indult. A Sztójay-kormány határozata alapján névlisták készültek. Ezekre építve a minisztertanács által engedélyezett 7.000 személy helyett ugyanennyi családnak osztottak ki védlevelet. Mentőmunkát végzett a Svéd Vöröskereszt is, melynek Valdemar Langlet által vezetett budapesti irodája május óta menlevelet (Schutzbrief) adott az üldözötteknek. 16 részleget állított fel, majd több intézményt folyamatosan védnöksége alá helyezett. A Svéd Királyi Követség – már korábbi elhatározás alapján – svéd rokonokkal, közelebbi svéd kapcsolatokkal rendelkezőknek Ivan Danielsson követ aláírásával svéd útlevelet adott, melynek tulajdonosa “védettséghez” jutott. Július 9-én Budapestre érkezett Raoul Wallenberg svéd követségi titkár. Kifejezetten a zsidó üldözötteket segítő céllal, melyhez az anyagi hátteret az amerikai Menekültügyi Bizottság (War Refugee Board) biztosította. A svéd követség “C” osztálya lista alapján a svéd kapcsolatokkal rendelkező zsidóknak svéd védlevelet, mentesítő igazolványt (Schutzpass) bocsátott ki. Kiállítói azon fáradoztak, hogy megkísérlik az “útleveleseket” Svédországba kiutaztatni.
A magyar közigazgatás egy jelentős része a német megszállás előtt és utána is teljes természetességgel nem tett mást, mint „munkáját végezte”. Ha ez a munka azt jelentette, hogy egykori polgártársait kellett vegzálni, elpusztításukat előkészíteni, akkor azt.
A Memento70 összefogás célja, hogy hozzájáruljon ahhoz, hogy Magyarországon megtanuljunk időnként kétségbe vonni a mindenkori hatalom döntéseit.
Mert tisztán emlékezünk.
