„Vajjon a most elért eredmények még mindig csak átmeneti állomást jelentenek-e egy még magasabban fekvő tetőpont felé? Erre a kérdésre érdeklődéssel várjuk a feleletet.”
A feleletet a történelem adta meg.
Asszimilált, vagyonos zsidó családban született. Édesapja, Basch Gyula neves festőművész volt, anyja, Krausz Róza, az ugyancsak dúsgazdag, 1882-ben nemesített megyeri Krausz családból származott. Basch Gyula (1851-1928)az édesapa korának egyik elismert arcképfestője volt. Nem mellékesen a XIX. század második felében ez a műfaj, az arcképfestészet volt a legnépszerűbb, főként a magát kereső magyar nemzeti festőművészetben, ahol – akkoriban – még elfértek a zsidó alkotók is.
Basch Andor a katolikus főgimnáziumban érettségizett, 1914-ben kikeresztelkedett. Művészeti tanu1mányait 1904-ben a budapesti Mintarajziskolában kezdte, majd Párizsban, a Julian Akadémián folytatta, ezután egy évig Henri Matisse magániskoláját látogatta. 1908-tól a nagybányai festőiskolában dolgozott, Ferenczy Károly mellett.
Eleinte klasszicizáló aktkompozíciókat festett. Az I. világháborúban a sajtóhadiszálláson mint hadifestő működött. Első kollektív kiállítását Ernst Múzeumban rendezte 1919-ben. Később 1922-ben, 1924-ben és 1933-ban is tartott itt kiállításokat.
1925-1931 között Franciaországban dolgozott, majd Budapesten telepedett le, ahol tájképeket, aktokat és csendéleteket festett.
Basch Andor művészetére döntő hatással volt az a csaknem két évtized, amelyet Párizsban töltött. Itthoni tanulmányait követően édesapja, az elismert arcképfestő Basch Gyula tanácsára indul 1904-ben a “művészetek fővárosába”. A modernizmusok kibontakozásának időszaka ez, és Basch az akadémikus Julian festőiskolát hamarosan Matisse műhelyével cseréli fel. A háborús évek után 1925-ben érkezik újra Párizsba, “hol akkoriban legnagyobb a forgatag a modern festők körül, - legnagyobb a ’hausse’ Picasso-ban, Dufy-ben, Sécognac-ban, Rouault-ban, Utrillo-ban. Kiállít a modern ’Salon’-okban, díszhelyet s jó kritikát kap és magas árakon adja el képeit. De idegennek nehéz a párizsi terrénum, sok esztendeig kell ott harcolni az igazi elismerésért. Mire révbe jutott volna 1931-es párisi, majd zürichi gyüjteményes kiállításával, addigra beállott a ’crise’” - foglalja össze az itt eltöltött éveket festőbarátja, Herman Lipót 1936-ban.
1935 körül, utolsó korszakában vált igazán jeles festővé, amikor szálkás technikájú, izgatott hangulatú szobabelsőit és csendéleteit festette. Alapító tagja volt a Szinyei Merse Pál Társaságnak. 1925-1931 között Párizsban élt majd Budapesten telepedett le. Munkáival sűrűn szerepelt hazai és külföldi kiállításokon, jelentős anyagi és erkölcsi sikereket ért el.
Mit is jelentett a művészete?
Egy 1943-ban megjelent kritika szerint:
„Basch Andor a lassan kiérlelődő tehetségek közé tartozik. Meglehetősen hosszú útat járt be művészetének kialakulásában, míg a Tamás-galériában legalább látható értékes eredményeihez eljutott. Fejlődésének menete örvendetes volt, évről évre jobban és jobban megszabadult külsőséges hatásoktól, amelyek magára öltésére inkább értelmessége, műveltsége, mint hajlamai csábították. Ezek az ösztönös hajlamok ma lágyan és bőven omló festőiségre csábítják, amelyben sötétes színek halk és mély hangú változatossága szövődik egybe.
Megelevenednek a holt tárgyak abban a gyönyörködő szeretetben, amellyel szeme végigsimogatja őket. Szobabelsőibe nem kell embereket ültetnie, ha betölti azt a tárgyak eleven élete. De éppen így élnek és virulnak gyümölcsei is. Porcellánfigurája egy megfestett Andersen mese.
Vajjon a most elért eredmények még mindig csak átmeneti állomást jelentenek-e egy még magasabban fekvő tetőpont felé? Erre a kérdésre érdeklődéssel várjuk a feleletet.”
Magyarország német megszállása után, 1944. június 24-én Budapesten öngyilkos lett. Pontosan tisztában volt azzal, hogy mi vár rá a kikeresztelkedett világhírű alkotóra, akit a kor már csak egy egyszerű elpusztítandó zsidónak tartott.
A Memento70 minden áldozatnak emléket kíván állítani.
